A BYD a Párizsi Autószalonon mutatta be első olyan európai piacos elektromos autóját, mely támogatja az általunk Kínában már kipróbált Flash gyorstöltést.
A 7 személyes BYD Atto 8 második generációs Blade akkumulátora 5 perc alatt feltölthető 10-ről 70 százalékra, egy 10-97 százalékos procedúra 9 perc alatt letudható, és még -30 fokban is csak 12 percig tart egy 20-97 százalékos töltés.

Az 5,04 méter hosszú, 1,99 méter széles és 1,76 méter magas újdonság 115 kWh kapacitású akkumulátora kiviteltől függően 602-653 kilométeres WLTP-hatótávot biztosít, és a kínai gyártó azt ígéri, hogy a jövő év végéig 3 ezer Flash gyorstöltőt telepítenek Európában.
A kellemes tapintású és szemre is szép felületeket felvonultató utastérben az első személyes tapasztalataink alapján kiválóan el lehet férni.


Még a két leghátsó utasnak is jár állítható fejtámla és két kartámaszba épített pohártartó, és mindegyik modellváltozat összes ülését valódi bőr borítja. A normál csomagtartó 270-1960 literes, az elöl lévő frunk pedig 136 literes.
A hagyományos nyomógombokat felvonultató, alul enyhén csapott kormány mögött 10,25 colos digitális műszeregység található, a háromzónás klíma a 15,6 colos középső érintőképernyő nyomkodásával kezelhető, a középkonzolon lévő két vezeték nélküli mobiltöltő 50 W teljesítményű, az USB-C portok 60 W-osak.



Említést érdemel továbbá a szélvédőre 26 colos képet vetítő HUD, a 2,39 négyzetméteres gigantikus panoráma üvegtető, valamint a fűthető/szellőztethető masszírozós komfortülések. Az olcsóbb példányokban 10, a drágábbakban 21 hangszórós hi-fi teljesít szolgálatot.
Az alapmodell hátsó kerekeit egy 462 lóerős teljesítményű és 365 Nm nyomatékú villanymotor hajtja, és biztosít 8 másodperces 0-100-as gyorsulást.


A nem kevesebb, mint 775 lóerős és 775 Nm-es produkcióra képes összkerekes csúcsmodell 4,6 másodperc alatt katapultál álló helyzetből 100-as tempóra.
Az egyelőre ismeretlen árú BYD Atto 8 első példányai az ígéretek szerint 2027 első negyedévében érkeznek meg az európai kereskedésekbe.




