Burkolatjavítási munkák miatt forgalomkorlátozás lesz kedden az M0-s autóút és az M5-ös autópálya gyáli csomópontjában, az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Szabálytalan vasúti átkelés miatt eljárás indul a Párizs–Roubaix kerékpárosverseny azon résztvevői ellen, akik áthajtottak a leeresztett vasúti sorompó mellett.
Torlódik a forgalom az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán Újhartyánnál, ahol egy tréler megrongálta a sztráda fölött átívelő felüljáró hídszerkezetét hétfő délelőtt – közölte a rendőrség.
Összeroncsolódott egy Lamborghini és egy Ferrari is összetört a hétvégén Pekingben, miután sofőrjeiket vélhetően megihlette a Halálos iramban című amerikai film amatőr gyorsulási versenye – számolt be a súlyos anyagi károkkal végződött, két húsz év körüli fiatalember közötti utcai versenyről a kínai sajtó és a közösségi média.
A BKK hétfőn délben közölte, hogy a Széll Kálmán téren vasárnap lezárt forgalmi sávot ismét megnyitották. A kivitelező szerint engedélyük volt a bontásra.
Autóbalesetben életét vesztette egy ember a floridai Walt Disney World egy attrakcióján, amelyen az autóversenyek rajongói sofőrként vagy utasként próbálhatnak ki olyan luxus versenyautókat, mint a Lamborghini, a Porsche vagy a Ferrari.
Az eredetileg angol Top Gear exműsornak, több nemzetközi mutációja is van, ennek egyik autóversenyző műsorvezetője szenvedte el a videón látható hatalmas bukást.
Az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest 10 százalékkal, több mint 692 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás, benzinből és gázolajból is több fogyott január-márciusban mint 2014 első negyedévében – közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség hétfőn.
Teljesen bedugult hétfőre a Széll Kálmán tér és környéke, de a főváros más pontjain is a szokottnál nagyobb volt a torlódás. A reggeli csúcsforgalomban gyakorlatilag lehetetlen volt az Attila útról a Széll Kálmán tér felé haladni, és hatalmas dugó alakult ki a Margit körúton is a Széll Kálmán tér felé, de a Hűvösvölgyi út is beállt – jelentették a helyszínről munkatársaink. Meglepő módon a Széll Kálmán tértől a Nyugati pályaudvar irányába még lehetett haladni 9 óra után is. A helyszínen rendőrök próbálják irányítani a forgalmat.
Minden idők kilencedik legnagyobb nyitó hétvégi bevétele után a Halálos iramban 7 a második hétvégén továbbra is az első helyen áll az amerikai mozik bevételi toplistáján.
Vasárnap délután fél kettőkor egy kisrepülőgép zuhant a német A28-as autópályára, a pilóta meghalt, három utasa súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A fiatal francia, Forma-1-es pilóta öntudatát továbbra sem nyerte vissza, de édesapja szerint óriási javulás történt már az állapotában a balesete óta.
Az angol milliárdos, a kapitalista „self-made man” egyik legkiválóbb példája. A hamarosan űrutazási irodát is indító Virgin-cégcsoport tulajdonosának magánvagyonát 4,9 milliárd dollárra becsülik.