Túl sok volt a nyári szünet a WTCC éllovasának

José Maria Lopez, a Túraautó-vb-n (WTCC) szereplő gyári Citroen istálló bajnoki éllovasa saját bevallása szerint nagyon várja, hogy a hétvégén lezáruljon a számára szokatlanul hosszú nyári szünet. A helyi menő nagy csatára számít közvetlen üldözőivel, azaz két márkatársával, Yvan Mullerrel és Sebastien Loebbel.


Fotók: Így égett ki a kamion az M7-esen

Fonyódnál felborult szerda délelőtt egy üzemanyagot szállító kamion, ami teljes terjedelmében kiégett. A kamion sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe.





Hasba vágott egy mozgássérültet a piros lámpánál

Elképesztő történet a pesti utcákról: a mozgássérült egy piros lámpánál kocsijával véletlenül beleszállt egy másik autóba. A vétlen sofőr előbb rengeteg pénzt követelt, aztán többeket megvert. A önbíráskodó ellen vádat emelt a Fővárosi Főügyészség. A hvg.hu úgy tudja, a vádlott nem más, mint az éjszakai életben jól ismert Tanyi György.



Most nem jó a dízelautósoknak

A szerdai áremeléssel, illetve árcsökkentéssel még nagyobbra nyílt az olló a két üzemanyagfajta literenkénti ára között.



Ilyen, amikor 396-tal száguld közúton a Bugatti Veyron - videó

Hiába van valakinek Bugatti Veyronja, csak nagyon ritkán adódik lehetőség arra, hogy igazán meghajthassa a járgányt. Persze ha nehezen is, helyet és alkalmat lehet azért találni: így tett néhány napja az egyik Super Sport tulajdonosa is, aki elképesztő sebességet produkált egy normál közúti szakaszon.











Eladó egy Ferrari, amely után már az adó is 10 millió dollár

Ismét megdőlhet a világ legdrágább autójának rekordja, és nagyon úgy néz ki, hogy továbbra is egy Ferrari 250 GTO birtokolja majd a trónt. Egy Németoszágban eladásra kínált modellt közel 64 millió dollárnak megfelelő euróért hirdeti a tulajdonosa: ha talál vevőt, messze felülmúlja majd a tavaly gazdát cserélt példány 52 millió dolláros árát.