Audi A6 BiTurbo-teszt: mélyen meggyőző
Tavaly a német márka talán legjobb, 3.0 literes dízel motorját toldották meg két turbóval, az eredmény meglehetősen impresszív lett.
Tavaly a német márka talán legjobb, 3.0 literes dízel motorját toldották meg két turbóval, az eredmény meglehetősen impresszív lett.
Nincs elég pénz, emiatt működik akadozva üzemeltetői szerint az utv.hu. A fővárosi közlekedési portálon kamerák élőképeit lehetne látni 22 forgalmas csomópontból, de már csak tíz kamera aktív, és ezeknek is a felében fut minden irányból friss kép. A rendszer kiépítésére annak idején több tízmilliót költettek, a projekt most eladó, aki lát benne fantáziát, jelentkezhet – írja a Városjáró blog.
Jelentős torlódás alakult ki az M7-es autópálya Balaton felé vezető szakaszán, miután két személyautó összeütközött. A balesetben senki sem sérült meg.
Rekordot állítottak fel a biciklisek Budapesten: a Nemzeti Múzeum előtt csütörtökön valamivel több mint négyezren haladtak egy irányba - közölte a Magyar Kerékpárosklub pénteken.
Elsodort egy gyalogost egy kamion a 21-es főúton pénteken, az 51 éves férfit kórházba szállították - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A Duna északi szakaszain jövő hét közepéig, a Budapesttől délebbre található területeken viszont sok helyen csak június végére várható az árvíz miatt lezárt utak megnyitása. Indulás előtt érdemes tájékozódniuk az autósoknak.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság szerint nem kell újból fizetniük az új vizsgáért azoknak, akik az árvízi védekezésben való részvétel miatt nem tudtak megjelenni a közlekedési vizsgán.
Baleset miatt több kilométeres torlódás alakult ki az M0-s autóúton az M5-ös autópálya bevezető szakaszánál péntek délután – közölte Krisztián Gábor, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. diszpécsere.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kisgyereket, akit egy bevásárlóközpont előtt ütött el egy autó.
Több úton is feloldják a forgalomkorlátozást Pest megyében pénteken és a következő napokban – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-t.
Nyolcszázötven szakújságíró érkezik a világ minden tájáról Magyarországra, hogy Ferihegyről kiindulva kipróbálhassa az Audi legújabb, immár teljes egészében magyar gyártású modelljét, az Audi A3 Sedant – közölte a Budapest Airport.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Ford, ugyanis a napokban megkezdődött Európában is az elektromos Ford Focus gyártása. Az első példányokat júliusban vehetik át a hangtalan suhanásra vágyó vásárlók.
Fejlődik az ipar vele együtt pedig a jólét is, ami egyre inkább megteremti az igényt a luxuscikkekre.
A Döbrentei utcát, a Lánchíd utcát, a Bem rakpartot, a Fő utcát és a Bem teret megnyitotta a BKK péntek hajnaltól a közúti forgalom számára. Üzemkezdettől a 86-os buszok ismét az eredeti útvonalon közlekednek teljes hosszban. Közlekedési információk árvíz után.
Nincs keményebb útitárs, mint egy sokat beszélő, tanácsokat osztó, és néha pánikba eső anya – hivatalosan is.
Két új színnel és egy megújult dízelmotorral bővült az XF-sorozat palettája.
Nem csak télen érdemes óvatosan követni a teherautókat, hanem nyáron is: míg a leghidegebb évszakban a ponyváról lehulló monstre jégdarabok jelentenek veszélyt az autóra, addig máskor lerepülő kerekek. Íme itt a példa…
Sokszor, a világ sok táján előfordult már, hogy értékesítők, szervizesek egy-egy próbakör alatt lezúztak egy drága luxus- vagy sportkocsit. Nemrég ilyen történt az egyesült államokbeli Nashville-ben is…
Ebből a korosztályból van a legtöbb hirdetés is. Gyorsabban kelnek el a meghirdetett járművek idén: a tavalyi 36 helyett átlagosan 24-25 nap alatt sikerül eladni egy személyautót.
Megmozdult a fonyódi magaspart, az omlásveszély miatt az alatta húzódó 7-es főút Fonyód és Alsóbélatelep közötti szakaszát lezárták csütörtökön a hatóságok, és sebességkorlátozást vezettek be a magaspart előtt húzódó vasúti pályán.