Ariel Atom teszt: Highway to Hell

További képek a fotógalériánkban. Kattintson a képre!

Illyés Szabolcs

Ami az automenedzser.hu csapatát illeti, mi mindennek ellene tudunk állni, kivéve talán a kísértést. Nos, pontosan ez történt, amikor egy szép napon egy olyan e-mailt kaptunk, amelyben egy hús-vér Atom tesztelésére hívtak. Nem vagyunk ijedősek, és korábban is hívtak már Atom-nézegetésre, ezért úgy gondoltuk, ha már kísértés, legyen combos: autóba pattantunk, és meg sem álltunk a kiskunlacházi reptérig.

Csupa izom Az Atomról már mindent leírtak, nem is egyszer. Alig fél tonna, ámde csupa izom, nincs benne semmi extra, semmi kontroll, egyedül a brutális erő. A Japánban gyártott motor 240 lóerős, ezt húzták fel 300 lóerőig, igaz, ma már van 500 lóerős V8-as is belőle, ami a Top Gear tesztjén minden riválisát súlyosan megalázta, sőt, versenymotorokat ver le százas sprintjével, amelyhez nem kell 3 másodperc sem.

Ezek az adatok a földi halandó számára jóformán értelmezhetetlenek. Ezért aztán a szemfüles atomosok (akiknél egyébként egy csúcs-Porschét is lehet vezetni) azt találták ki, hogy lassacskán adagolják a gyönyört. A reptér egy elkerített részén csinos kis tesztpályát alakítottak ki, majd lefojtották a motort száz lóerősre. Mit mondjunk, már így is élvezetes élményt nyújtott az Atom, sikerült a mérhetetlenül alacsony súlypontú kocsit kicsit megriszálni. Aztán a tulajdonos picit bökött az egyik gombon, és máris 200 lóerő szabadult fel. Az idő egy pillanatra kibillent, aztán felgyorsult, majd hirtelen megállt – így éreztük magunkat a pályán cikázva. Ezután jött a valós teljesítmény és a 300 lóerő. Ekkor már kiszállt a tulajdonos, és egyedül voltunk kénytelenek megbirkózni, pontosabban megpróbálni megbirkózni az autóval.

Pokoli kísértés Nem véletlenül használják Forma 1-es iskolákban is gyakorló autónak az Atomot: minden, amit a hagyományos úrvezetésről tanultunk, zárójelbe kerül, és vissza kell ülni az iskolapadba. Hármasban is be lehet venni a hajtűkanyart, ám ha nem vigyázunk – a régi vicc szavaival –, csak egyszer. Az Atom bőg, sivít, nyüszít, és közben olyan mellbevágó erővel akarja kitépni előbb a kezünkből a kormányt, utóbb az aszfaltból a csíkokat, hogy minden idegszálunkkal figyelnünk kell, és örök készenlétben kell állnunk. Egy pillanatra sem lankadhatunk, mert az Atom alattomos: ha elkalandozik a figyelmünk, azonnal keresztbe áll, megpördül, vagy könyörtelenül csúszkálni kezd.

Bevalljuk, mi óvatos duhajok vagyunk. Az első 6-8 körben csak kóstolgattuk az Atomot, alig mertük feltenni ötösbe, vagy tövig nyomni a gázpedált. Féltettük az életünket, no meg a pálya széléhez durván közel parkoló autók testi épségét. A pálya egyik egyenes részén ugyanis olyan csábító a gyorsulás, hogy az ember nehezen áll ellen a pokoli kísértésnek: nyomni, nyomni akarja a gázt. Igen ám, csakhogy nagyon hirtelen nagyon közel kerülnek az autók és a vendégsátor, márpedig a hátsókerekes fenevad a gyors fékezésre ABS híján ösztönösen reagál: megállíthatatlanul csúszni kezd.

Szóval, óvatosak voltunk, és csak távoli sarkokban próbálgattuk az Atom erejét. Ott viszont sokféle módon megismerkedhettünk az angol mérnökök tudásával. Pontosabban az angol és német mérnökök tudásával. Merthogy az Atomba tíz fokozatban állítható német Bilstein gátlókat (egészen pontosan: B16 PSS10) építettek be. A lengéscsillapítók egy mozdulattal teszik makrancosan pattogóvá, vagy amerikai cirkálósan puhává az autót. A leggyengébb, de a legerősebb változatot is kipróbáltuk, a gyengében már-már egy Bentley-ben éreztünk magunkat, a legerősebb fokozatban viszont még a tömés is kiesett a fogunkból, miközben majdnem Föld körüli pályára állunk egy-egy úthibánál.

Elszállt egy Atom a szélben Ekkor erőt vettünk magunkon, és nehéz szívvel, de átadtuk a volánt a fotózás bátor feladatát magára vállaló kollegánknak, miután figyelmeztettük, hogy álljon ellen az ördögnek, és ne kísértse Istent a nagy egyenesben. Nem hallgatott ránk. Ezért aztán kis híján múlt, hogy nem vitte el a sátrat és a komplett autóparkot, amire bizonyíték az a nagyjából 60 méteres féknyom, ami még minden bizonnyal sokáig lesz mementó a reptéren.

Miután kiszlalomoztuk magunkat, jött az igazi kihívás: vezetni 200 fölött az Atomot a kifutó betonján. Méghozzá úgy, hogy levesszük a sisakot, és csupán védőszemüvegben toljuk a gázt. Ez a mi esetünkben elég merész vállalkozásnak tűnt, lévén, hogy amúgy szemüvegesek vagyunk, tehát a védőszemüveg felvétele előtt meg kell szabadulnunk saját lencséinktől. Ez nem is volna túl nagy baj, ha nem mínusz 8 dioptriás rövidlátással ajándékozott volna meg minket az az égi hatalom, amely most efféle kísértésekre csábított. Elrebegtünk egy rövid imát, majd bepattantunk az ülésbe.

A fű zöld csíkjait éppenhogy meg tudtuk különböztetni a betontól, így mi ismét csak gyáva nyúlnak bizonyultunk – fotós kollégánkhoz képest mindenképpen. Amint az a képeken és a videón is látszik, ő sokkal nagyobb lendülettel – és persze élesebb látással – teljesítette az istenkísértő feladatot. Az egész program nem tartott tovább egy óránál, de többet tanultunk a vezetésről, mint egy év alatt. Ja, és a pokoli kísértések mellett eláruljuk: az Atom volánja mögött azért láttuk a Mennyet is.

I. N.

Műszaki adatok