Vigyáz az arckifejezésére? A teste úgyis elárulja
És ott van még az illuzórikus archatás is.
És ott van még az illuzórikus archatás is.
A tudatos jelenlét pozitív hatásait számos kutatás igazolta. Csökkenti a szorongás és depresszió tüneteit, a stressz-reakciót, javítja a figyelmi funkciókat és az érzelem-, illetve viselkedésszabályozást. Ráadásul már gyerekkorban is fejleszthető. Szondy Máté pszichológus írása.
Létezik a boldog szív szindróma és az összetört szív szindróma is: a szív az érzelmekre legérzékenyebben reagáló szerv, mert a legszorosabb összeköttetésben áll az aggyal - hangzott el egy kardiológiai kongresszuson. A lottónyeremény és egy közeli hozzátartozónk halála egyaránt növeli a szívinfarktus kockázatát, utóbbi nem is kis mértékben. Az "állandó érzelmi stressz", mint a harag vagy a félelem hatását tekintve ugyanolyan jelentős, mint a "fizikai tényezők", például a magas vérnyomás, a túl magas koleszterin vagy a túlsúly.
Egy frissen publikált tanulmányból kiderült, hogy a lovak valóban rendkívül intelligens lények, akik képesek különbséget tenni a pozitív és a negatív érzelmeket tükröző emberi arcok között. A kísérlet során különböző érzelmeket kifejező emberi arcokról készült fotókon keresztül igazolták, hogy a háziasított lovak negatívan reagálnak a negatív arckifejezésre.
Az Alkotmánybíróság határozata értelmében született új ítélet azon rendőrök ügyében, akik személyiségi jogaikat érezték megsértve, mert felismerhető fotó készült róluk a rendvédelmi dolgozók tüntetésén. A jövőben csak olyan rendőrökről lehet arcképes fotót közölni, akiken intézkedés közben nem fejeződik ki érzelem.
Nem feltétlen kell minden érzésünket a főnökünkre zúdítani, de ha magunkkal nem vagyunk őszinték és cselekedeteink nem hitelesek, az a munkahelyi teljesítményünk rovására mehet - állítja egy friss kutatás.
Beszélgetések és vitaták tapasztalatai alapján valószínűleg a férfiak is beismerik: a nők jobban emlékeznek minden olyan pillanatra, amelyek érzelmeket váltottak ki belőlük, legyen az pozitív vagy negatív. Egy svájci kutatás kiderítette a jelenség okát.
Szon Maszajosi, a japán Softbank távközlési konszern elnök-vezérigazgatója és Pepper nevű humanoid robotja bemutatót tartott Tokióban.
A boldogság tökéletes ellentéte a depressziónak, az undor a belek tájékára is hat, ha pedig megvetést érzünk, csökken az aktivitás a nemi szervek tájékán - derül ki az emberi testről készített érzelmi hőtérképről.
Egy maximum tízperces teszt kitöltésével most megállapíthatja, Ön mennyire képes olvasni az emberek tekintetéből, és mennyire érti mások érzéseit.
A szépirodalmi művek hozzásegítenek ahhoz, hogy jobban megértsük mások érzéseit - erre a megállapításra jutottak amerikai kutatók.
Már egy nyolchetes meditációs tréningen való részvétel is mérhető eltérést okoz abban, ahogyan az érintett emberek agya feldolgozza az érzelmeket, még akkor is, ha az illetők éppen nem meditálnak - állapították meg amerikai kutatók.
Az érzelmek felismerésén alapuló hirdetéskiszolgálót fejleszt a Microsoft. A szoftver az online státuszfrissítéseket, chat-üzeneteket és arcmimikát venné alapul – írja a Kreatív Online.
Sokan tudják, hogy az 1-es és a 2-es típusú cukorbetegség súlyosan károsíthatja a fizikai egészséget. Ezek a vércukor-rendellenességek azonban az érzelmeinket is befolyásolhatják, érzelmeink pedig felboríthatják a diabétesz kontrollját.
Bár korábbi kutatások alapján úgy gondolták a tudósok, hogy az alapvető érzelmeket ugyanolyan arckifejezéssel mutatjuk ki, ezt nemrég egy új tanulmány megcáfolta.
Az alapvető érzelmeknek, mint a félelem, a harag vagy a düh, nincs biztosan felismerhető jele, arckifejezése – derült ki a Northeastern Egyetem legújabb kutatásából.
Nem véletlen a mondás, miszerint az emberi arcról olvasni lehet. Mielőtt elolvassa a képaláírásokat, próbálja meg kitalálni, mire gondolhatnak vagy mit nézhetnek a képen szereplő személyek!
Vajon létezik érzelmek nélküli cégvezetés? A vezetők tényleg hideg fejjel hozzák a racionális döntéseket, vagy csak azt hiszik?
A nők négyszer gyakrabban sírnak, mint a férfiak. Ennek történelmi oka van, de az is számít, milyen mintát hozunk magunkkal a családból.
Agykutatók vizsgálatai szerint fennáll a veszélye, hogy a túl erőszakos televíziós tartalmak vagy videók érzelmileg eltompítják a tizenéves fiúkat.