Két új erdélyi dinoszauruszfajra bukkantak kutatók
Az egyik dinó a kutatók szerint 8-9 tonna lehetett, és jóval nagyobb volt, mint a környéken talált törpedinoszauruszok.
Az egyik dinó a kutatók szerint 8-9 tonna lehetett, és jóval nagyobb volt, mint a környéken talált törpedinoszauruszok.
Úgy táplálkozhattak a fiatal Gorgosaurusok, mint a mai krokodilok – erre utal egyikük gyomortartalma, melyre megkövesedve találtak rá kanadai kutatók.
Nemcsak a dinoszauruszoknak volt tollazatuk, hanem egy friss kutatás szerint azoknak pteroszauruszoknak (madárgyíkoknak) is, melyekről korábban csak szőrzetet feltételeztek.
Több mint ötven éve fedezték fel a világszenzációt jelentő első rudabányai ősmajomleleteket, idehaza azonban máig sok téves információ kering a maradványokról. Hogyan kerültek egy cukros zacskóba, miért nem engedték be a magyar kutatókat a lelőhelyre, és miért nem tudni, mi lesz a sorsa a 10 millió éves leleteknek? Kordos László, a Magyar Állami Földtani Intézet és az Országos Földtani Múzeum egykori igazgatója új könyvében a válaszok mellett korrajzot ad az elmúlt ötven év Magyarországáról. Interjú.
Paleovírusok után kutatva tanulmányozzák pleisztocén kori állatok maradványait a novoszibirszki Vektor kutatóközpont szakemberei egy jakutföldi múzeumban.
A tudósok a páncélos dinoszauruszok feltételezett szociális viselkedését tanulmányozták legújabb kutatásukban. Eredményeik több mint érdekesek.
Két dinoszaurusz összefonódott csontvázát őrző ősmaradvánnyal gyarapodott az Észak-Karolinai Természettudományi Múzeum gyűjteménye.
Egy őskori madárcsalád gigászi, akár a 6,4 méteres szárnyfesztávolságot is elérő tagjainak eddig feltárt legrégebbi maradványaiként azonosítottak a kutatók néhány fosszíliát, amelyet még az 1980-as években fedeztek fel az Antarktiszon.
Jóindulatú daganatot azonosítottak izraeli kutatók egy fiatal dinoszaurusz két megkövült farokcsigolyáján – közölte a Tel-Avivi Egyetem.
Forró vidéken jártak a dinoszauruszok a korai jura korban, 183 millió évvel ezelőtt a dél-afrikai Karoo félsivatagos régióban fennmaradt megkövesedett lábnyomaik tanúsága szerint.
Több mint 430 millió éves skorpiókat azonosítottak kutatók. A Föld legöregebb ismert pókszabásújának fosszíliáira a Wisconsin államban lévő Waukesha lelőhely közelében bukkantak.
Már százmillió éve a dinoszauruszok is szenvedtek tetvekhez hasonló élősködőktől; paleontológusok fedezték fel az őshüllők tollaiban megtapadt, fosszilizálódott parazitákat.
Százötvenmillió éves tengeri ragadozó megkövesedett maradványára bukkantak paleontológusok Lengyelországban. Ez az első uszonyos őshüllő fosszília, amelyet az ország területén találtak.
Egy 40 éve talált fosszíliáról derült ki, hogy egy új fajhoz tartozott.
A jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak paleontológusok Németországban. Ez a második eddig felfedezett röpképes ősmadár ebből a földtörténeti korszakból.
Egy eddig ismeretlen ragadozó dinoszauruszfajt azonosítottak amerikai őslénykutatók. A kisméretű Suskityrannus hazelae 92 millió évvel ezelőtt élt, a Tyrannosaurus rex egyik korai rokona volt.
Egy eddig ismeretlen, kenguru méretű, növényevő dinoszauruszt azonosítottak a kutatók öt megkövesedett felső állkapocs alapján a délkelet-ausztráliai Victoria államban.
Nyolc méter hosszú volt és legalább egy tonna.
Még a mai Csehország területén is éltek ősi tengeri krokodilok – derült ki a Bécsi Természettudományi Múzeumban (NHM) már több mint száz éve őrzött leletek új vizsgálatából és rendszertani besorolásából.
Először találtak bőrlenyomatot is tartalmazó megkövesedett lábnyomokat a legkisebb ismert dinoszaurusztól, a Minisauripustól kínai és dél-koreai paleontológusok.