Nem működött a klíma, 40 fokos hőség volt a 4-es, 6-os villamospótlón
A Közlekedő Tömeg szerint nem csak egy pótlón izzadtak az utasok pénteken.
A Közlekedő Tömeg szerint nem csak egy pótlón izzadtak az utasok pénteken.
A két jegyautomatából egy "elveszett".
Újabb felújítás kezdődik, hétvégétől a Széna tér és a Török utca közötti szakaszon sem járnak majd a Combinók. A Dél-Buda és a Corvin-negyed közötti villamospótlás augusztus végéig továbbra is érvényben marad.
A Baross utcai megállónál felállított konténerpihenőben ért áramütés egy villamosvezetőt.
Ahogy korábban megírtuk, ezt a nyarat sem ússzuk meg felújítás nélkül a 4-es, 6-os villamos vonalán. Most az is kiderült, mikor kezdődik a munka.
A helyszínen tartózkodó munkatársunk azt mondja, elsodorhatta a német rendszámú terepjárót a villamos. Az Oktogon és a Blaha Lujza tér között kellett pótlóbuszozni, a forgalom este 8 órakor újraindult.
Illetve a 4-es villamos, az 5-ös, a 7-es, a 8E, és a 9-es busz. Rövidítve jár viszont a 914-es, 914A, és a 950-es éjszakai járat. A kisföldalatti csak éjjel 1-ig közlekedik.
Áramellátási hiba miatt. Frissítés: azóta minden villamos újra a teljes vonalon közlekedik.
A Harminckettesek terénél rohant bele egy fekete autó a megállóba szerda este 11 körül.