#4-es metró

Újabb egy évet késik a 4-es metró kivitelezése

Újabb egy évet csúszik a 4-es metró kivitelezése, miután az alagútfúrást végző Bamco konzorcium az eredetileg tervezett 22 hét helyett csak 50 hét alatt tudja megépíteni az alagutat a Baross térig - közölte Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója.


Átadják a 4-es metrót Pekingben - fotó

Pekingben bejelentették, hogy szeptember 28-án átadják a forgalomnak a fővárosi 4-es metrót. Kína nemzeti ünnepe előtt három nappal tehát az utazók birtokukba vehetik a központot átszelő észak-déli vonalon húzódó 28,2 kilométer hosszú földalattivonalat.



Kevesebb EU-pénzt kap a 4-es metró

A várt 237 milliárd forint helyett 181 milliárd forint európai uniós támogatást kap a 4-es metró első szakaszának építése, az erről szóló hivatalos brüsszeli döntést néhány hét múlva közlik, a tárgyalások azonban már lezárultak az ügyben, így a támogatási összeg már nem fog változni - mondta Szalóki Flórián, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Közlekedési Irányító Hatóságának vezetője.





4-es metró: kihagynák két megálló építését

Ideiglenesen elhagynák a 4-es metró II. szakaszán a Dózsa György úti és a Rónai utcai állomás megépítését, az így megtakarítható pénzt pedig a vonal budaörsi virágpiacig történő meghosszabbításának előkészítésére költenék - ismertette a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésének álláspontját Nyáry Krisztián.


4-es metró: kétmilliárd forintos szakértői szerződések

Összesen 2 milliárd 10 millió forint értékben kötött szerződést a BKV Zrt. a 4-es metróépítés I. szakaszában a DBR Projekt Menedzsmentjéhez kapcsolódó tíz szakértői feladat ellátására - a nyílt közbeszerzési eljárás eredménye a Közbeszerzési Értesítő hétfői számában jelent meg.


A 4-es metró fúrópajzsa átért Pestre

A fúrópajzs hathetes munkával vágta keresztül magát a Duna alatt. A Fővám téri megállóban a szerkezetépítési főmérnök elmondta: jelentősebb műszaki nehézség nélkül ért át a pesti oldalra a 4-es metró déli alagútépítő pajzsa, és az állomás zökkenőmentesen fogadta a berendezést.








Csökkenhet a 4-es metró uniós támogatása

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) egy esetleges későbbi visszafizetési kockázat elkerülése érdekében a 4-es metró projekt uniós támogatási forrásainak pénzügyi átcsoportosítását javasolja, illetve ennek lehetőségét vizsgálja az Európai Bizottság szakértőivel - közölte az NFÜ.



Tovább építik a 4-es metró alagútját

Létrejött a megegyezés a főváros, a BKV és a 4-es metró alagútját építő Bamco konzorcium között, és ez alapján a társaság tovább fúrja az alagutat - tudatták városházi források.


Megegyezés születhet a 4-es metrónál

A Népszabadság szerint hetven százalék esély van arra, hogy a 4-es metró alagútját fúró konzorcium a BKV-val megegyezik, és a Bamco cégcsoport összesen 35 milliárd forintos többletkövetelésének egy részét mégis kifizetik. A Bamco egy hete kedden állította le a munkát.