Robbant az Aldi bértábla-bombája, itt vannak a részletes számok
A diszkontlánc ma tette közzé az egész Magyarországra érvényes bérezési rendszerét.
A diszkontlánc ma tette közzé az egész Magyarországra érvényes bérezési rendszerét.
Több száz olyan település van az országban, ahol már az is nagy hír volna, ha lenne egy olyan bolt, amely heti két-három napra bezár. A legszegényebb helyekre a nagy üzletláncoknak nem éri meg elmenniük, de a kisboltok is egyre nagyobb bajban vannak, így egyre több az olyan hely, ahonnan 20-25 kilométert is kell utazni egy boltig.
Kétezer lakást épít meglévő áruházai tetejére az Aldi Berlinben. A cég Budapesten is versenyképes lehetne új projektjével.
A Coop csak így tudja alacsonyabb létszámmal is működtetni az üzleteit, de bért emelni nem tudnak.
Nem jött össze a diszkontok kitiltása a világörökségi területekről. A miniszterelnök Kínától kérne pénzt, ha nem ad az EU, a nyugat-dunántúliak aggódnak, hogy az osztrák kormány rajtuk spórolna, a vállalkozók pedig kreatívan próbálják megúszni a béremelés pluszköltségeit. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Bár tavaly decemberben több alapvető élelmiszer ára is csökkent, az egész éves adatok szerint ezek a termékek 8,2 százalékkal voltak drágábbak, mint egy évvel korábban Ez hároméves csúcs. A hazai áruházláncok ennek ellenére januárban is akcióznak.
Egyszerűen átlépnek a diszkontok azon a most életbe lépő szigorításon, amely január elsejétől kitiltja őket a világörökségi területekről. Egyelőre úgy tűnik: a kormány lépései ellenére megállíthatatlan a növekedés ezeknél az üzleteknél.
Elővigyázatosságból hívták vissza a Böklunder márkanevű terméket, amelynek vételárát visszafizetik a vásárlóknak.
Legkésőbb vasárnap délután 2 óráig mindent meg kell venni, mert utána már zárva lesz az üzletek nagy része. Pénteken viszont több lánc boltjai tovább tartanak nyitva.
Egy brit segélyszervezet perrel fenyegette meg az áruházláncot, bár nem csak ők érintettek.
A tét az, változzon-e lánc északi szárnyának üzletpolitikája.
Diszkont automata üzemanyagtöltő állomásokat nyit több magyarországi áruházának parkolójában az Aldi Magyarország az OMV Hungáriával partnerségben, az első három benzinkút Sopronban, Budaörsön és Szigetszentmiklóson nyílik az év utolsó negyedévében – közölte az áruházlánc a honlapján pénteken.
Még egy sárgarépának is lehetnek érzései. Kevin hősként veti magát az elszabadult zöldborsószemek elé, hogy megmentse a muffinok tetején olvasgató répalányt, Katie-t.
Többezres leépítésekkel tudják csak fenntartani magukat a brit üzletek, miután a német konkurencia elkezdte lenyomni az árakat.
Kiszoríthatják a külföldi üzletláncokat, a jövő évi választások után a Fidesz nekifut ennek a még meghódítatlan gazdasági területnek - írta a Magyar Nemzet iparági információk alapján.
Utazási csomagokat, szállást és repülőjegyet is kezd árulni Magyarországon a diszkontlánc.
Történhetett valami a kiskereskedelemben, mert az Aldi és a Tesco is egészen furcsát lépett a héten. Indul a magyar csodakamion gyártása, a legjobban még mindig a légiforgalmi irányítók keresnek. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Olyat tett az élelmiszerlánc egyik egysége Angliában, amely erősen megosztja a közvéleményt.
Pénteken visszakerül az üzletek polcaira a friss tojás – jelentette be a német Aldi áruházlánc.