Autóbalesetben bukkant fel egy 2013-ban ellopott BMW
Békéscsaba külterületén ment az árokba pár napja egy BMW, amelyről kiderült, hogy még 2013-ban lopták el – írja a police.hu.
Békéscsaba külterületén ment az árokba pár napja egy BMW, amelyről kiderült, hogy még 2013-ban lopták el – írja a police.hu.
Az Egyesült Államokban tartott aukción 700 ezer dollárért kelt az utolsó limitált szériás jubileumi M5, amit az új gazdája még vezetni sem fog.
Az idő és a számok már bőven megválaszolták a kérdést, hogy van-e jogosultsága egy ilyen autónak. Szebb a második generáció sem lett, maradt ugyan olyan erős állásfoglalása a nem éppen szerénykedős autózásnak.
A BMW újdonsága lesz Genfben a komolyabb ráncfelvarráson átesett 1-es széria, amelyről már most megérkeztek az első fotók és információk.
A BMW-k jellegzetes Angel Eyes ikergyűrűi az Iconic Lights tanulmányautón akár 600 méter hosszan is képesek bevilágítani.
A Lexus GS sportváltozatában a japánok 5.0 literes, feltöltő nélküli V8-as benzinmotorja szolgáltatja az erőt, 8-fokozatú automataváltóval párosítva.
Egy vasárnap reggeli kaliforniai autós találkozóról indult éppen haza az egyik résztvevő a 431 lóerős bajor sportgéppel, amikor úgy gondolta, hogy ad egy kövér gázt az út mellett kamerázó közönség előtt. Nem kellett volna.
A BMW fejlesztői januárban egy olyan újdonságot mutatnak be, amellyel az i3 modell tulajdonosai a Knight Rider sorozat hősének érezhetik magukat.
A BMW-től igazoltak felsővezetőt Martin Winterkorn helyére.
Fontos személyi változásokat jelentett be kedden a német BMW és a Volkswagen autógyártó is, mindkét cégnél új vezérigazgató lesz.
Csúnya presztízsveszteséget kénytelen elkönyvelni a német rendőrség: a minap összeütközött egymással két BMW-jük, miközben egy riasztás helyszínére siettek…
Ákosunk ügyes fotóriporter, annyira, hogy még díjakat is nyer. Igazán megérdemelte, hogy finom cukorkát ízlelgessen egy héten át. Egy kikötés volt, írja meg milyen. Rendhagyó „teszt” következik.
Feltehetőleg egy MINI-tulajdonos ki se akar szállni kedvencéből, ám ha a szükség úgy hozza, hogy pár kilométert egyszerűbb autó nélkül megtenni, egy újabb közlekedési eszközt kínál neki a márka.
Az ügyészség ugyan indítványozta a 38-as úti baleset okozásával gyanúsított rendőr előzetes letartóztatását, de a Nyíregyházi Járásbíróság nem tartotta azt indokoltnak. A próbaidős rendőrt, akinek a szolgálati viszonyát szombaton megszüntették, így szabadlábra helyzezték. Az ügyészség fellebbez a bírósági döntés ellen. Az óvatlanul előző rendőr a gyanú szerint három ember haláláért felelős.
A bajor cég mérnökei egy olyan utcai lámpa modult fejlesztettek, amely amellett, hogy kiszolgálja a közvilágítást, töltési pontként szolgál elektromos autók számára.
Jelzésértékű lépésnek számított az egész iparág számára, amikor a BMW csatlakozott az elektromos autót gyártó márkák sorához, s tavaly be is mutatta első modelljét. Az almárka most megérkezett hozzánk is: november elsejétől kapható tesztünk szereplője, a városi ingázóként propagált i3-as kisautó.
Az X5 és az X6 M második generációjánál megmaradtak a bajorok a jól bevált ikerturbós, 4,4 literes V8-as motornál, melynek teljesítményét a korábbi 555-ről 575 lóerőre tornázták fel, mindezt úgy, hogy a fogyasztás húsz százalékkal csökkent.
Sokkoló baleset szenvedett egy 3-as BMW a napokban Indiában: a kocsi fának ütközött és szó szerint kettészakadt.
Limitált szériás, M4-különlegességgel tiszteleg az idei DTM-bajnok Marco Wittmann előtt a BMW.