Orbán Viktor és Szájer József egykori szakkollégiuma is kitűzte a szivárványos zászlót
A Bibó István Szakkollégiumból a Fidesz tíz alapítója került ki, ide járt Áder János, Deutsch Tamás és Lévai Anikó is.
A Bibó István Szakkollégiumból a Fidesz tíz alapítója került ki, ide járt Áder János, Deutsch Tamás és Lévai Anikó is.
Az EBH feladatait az ombudsman veszi át, ha elfogadják a módosítást, döntéseket hozhat és bírságot is kiszabhat.
Csaknem 200 millióval többért újítja fel a Bibó István Szakkollégiumot a Penta Industry. Az eredetileg a vizes vébé egyik szálláshelyének szánt épület csak november közepére készül el. Igen, négy hónappal a rendeltetés szerinti célja után.
Orbán Gáspár a Bibó István Szakkollégium tagja, ők az elsők között álltak ki a CEU mellett is.
Mit jelent a rendszerváltás idején születni? Leginkább azt, hogy fiatal felnőtté válva, 27 éves korára Magyarországon végképp befeszül az ember. Ráadásul, miközben szeretne a sorsán fordítani, úgy érzi, hogy minden afelé tolja: legyen pont olyan, mint a Fidesz. Rémálom friss politikai belépőknek.
A Bibó István Szakkollégium potenciális szálláshely lesz a 2017-es vizes vb-n, ezért vált sürgőssé a felújítása.
Négy nap alatt körülbelül 50 ezer támogató aláírás gyűlt össze azokhoz a népszavazásokhoz, amelyeket az ellenzék kezdeményezett – jelentette be Kész Zoltán független országgyűlési képviselő szombaton Budapesten.
„A közösség egy nemzedék alatt újból kitermeli a hisztéria őrültjeit” – mondta Bibó István, akivel a mennyei Statisztikai Könyvtár olvasótermében ültünk le beszélgetni.
A Bibó Szakkollégium a Kádár-rendszer bomladozásának terméke: a 80-as években a jogi egyetemen kialakult egy független műhely – a közgázos Rajk Szakkollégium nyomán -, ahol a diákok néhány tanár vezetésével viszonylagos függetlenségben tanulhattak. A Bibó Szakkollégium tagjai közül tízen a Fidesz alapítói voltak, később mások is csatlakoztak a szakkollégisták közül a párthoz. A bibósokat egyébként számos rokoni szál is összekapcsolja.
Kívülről lassan kész, belülről pedig intenzíven dolgoznak a november közepére ígért Bibó-szakkollégiumi épületen.
Így néz ki ma a Bibó kollégium a budapesti Ménesi úton. Elvileg az úszó vb-re kellett volna felújítani a Fidesz megalakításáról híres épületet.
Biztosan nem készülnek el a Bibó István Szakkollégium felújításával a vizes vb kezdetére. Pedig az eseményre érkezőknek adott volna szállást az épület.
A Bibó Szakkollégium azt kéri, az államfő küldje a CEU működését ellehetetlenítő törvényt az Alkotmánybíróságra.
Az alkotmánybíróként tevékenykedő, egykor Orbán Viktor mentorának tartott Stump István egy esszében emlékezik meg a Fidesz tagjainak távolabbi és közelebbi múltjáról, óvatos kritikákat megfogalmazva.
Majdnem hatmilliárd forintos támogatást nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE). Ötmilliárd forint jut az intézmény infrastruktúrájának fejlesztésére, épületeinek energetikai korszerűsítésére, 700 millió forint kormányzati támogatást pedig a Bibó István Szakkollégium teljes körű felújítására fordítanak – közölte az intézmény kedden.
Újabb részleteket közölt a 444.hu annak a zárt beszélgetésnek a szövegéről, amelyen Orbán Viktor még tavasszal vett részt a Bibó István Szakkollégiumban. Orbán elmondta, milyennek kell lennie utódjának, elmesélte, hogyan zajlott a 2011-es hitelválság, és a Simicska-féle összezördülésről is beszélt, olyan nyíltsággal, amilyet nyilvános szereplésein inkább mellőz.