Bűnvádi eljárás indult a román csendőrség vezetői ellen a bukaresti erőszakos tüntetés miatt
Összesen csaknem 800 tüntető tett feljelentést a hatóság ellen, akik fizikai bántalmazás vagy a tömegbe fújt könnygáz miatt panaszkodtak.
Összesen csaknem 800 tüntető tett feljelentést a hatóság ellen, akik fizikai bántalmazás vagy a tömegbe fújt könnygáz miatt panaszkodtak.
33 rendbontót állítottak elő, közülük nyolc ellen indult bűnvádi eljárás.
Dulakodtak a rendőrökkel, akik könnygázt is bevetettek. Több tüntető egészségügyi ellátásra is szorult, egyeseket kiemeltek a tömegből.
Török támogatásból építettek volna egy mecsetből, lelkészi lakásból és könyvtárból álló vallási központot a bukaresti muzulmánoknak. Az ötlet ellen sokan tiltakoztak, köztük Traian Basescu egykori államfő is. Törökország végül úgy döntött, hogy nem ad pénzt a projektre. Forráshiányra hivatkoztak.
2015-ben a Románia Erdéllyel való egyesülésének ünnepén egy robbantást készítettek elő Kézdivásárhelyen, most terrorista cselekményre súlyosbította ügyüket a bukaresti ítélőtábla, így börtönbe kell menniük.
Ezt valami államközi workshopon tanuljuk el egymástól?
Botrányba fulladt a román parlament szerdai ülése, az ülésvezető elnök nem engedélyezte a házelnök leváltásáról szóló szavazást, az ellenzék saját szavazást bonyolított le az ülésteremben.
A repülő Kutaisziből tartott Varsóba, egy nő a kiinduló reptérre telefonált be és azt mondta, robbanószerkezet van a gépen. A 173 utast leszállították és biztonságba helyezték Bukarestben.
A kivezényelt egység parancsnoka szerint ugyanakkor a bukaresti téren több száz erőszakos demonstráló tartózkodott, akiktől a többi tüntető nem határolódott el egyértelműen.
A bandát egy pakisztáni férfi vezette.
Az Antena 3 szerint a pénteki tüntetéseket is ők szervezték, a megvert újságírók pedig megérdemlik, amit kaptak.
A testület egyik szóvivője szerint fontos, hogy az újságírók szabadon gyakorolhassák mesterségüket, Románia belügyeit viszont nem kommentálta.
A bukaresti kormány jó eséllyel épp most játssza el az egyetlen esélyét arra, hogy valahogy visszacsábítsa az országba a külföldön élő románokat – az ország munkaerejének több mint egyötödét.
A 71 éves Ilie Nastase nem volt hajlandó megfújni a szondát, végül megbilincselték és bevitték. Miután kiengedték, hat órával később újra elkapták, de akkor már egy robogón ült.
Bár az elnök lemondásra szólította fel, a pártja kiáll mellette.
Enyedi Idikó mozija többek között Christopher Nolan Dunkirkjével is versenyzett.
A Budapest és Bukarest közötti vasúti infrastruktúra alkalmatlan arra, hogy fejlesszék, újat kell építeni, ha gyorsvasutat akarnak. Akár 3000 milliárd forint is lehet a költség.
Hivatalosan nem közölték, miért érkezett feljelentés az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz az 5-ös metróval kapcsolatban. A beruházás évek óta csúszik.
Micsoda véletlen: a bukaresti városvezetés pont oda akart karácsonyi vásárt szervezni, ahol mások a korrupció ellen tüntettek volna. A demonstrálók nyertek.
A dugókkal teli bukaresti utcákon rémálom a parkolás, és az önjelölt parkolóőröknek köszönhetően azoknak sem lehet nyugtuk, akiknek egyébként sikerül valahol helyet találniuk.