Videó: másodpercenkénti 2500 képkockával ilyen egy kocsirobbanás
Nehéz egészen pontos értelmet találni az alábbi felvételben, de kétségkívül látványos, ahogy a szebb napokat látott kabrió atomjaira hullik.
Nehéz egészen pontos értelmet találni az alábbi felvételben, de kétségkívül látványos, ahogy a szebb napokat látott kabrió atomjaira hullik.
Az európai premierre a 6.2 literes motorral szerelt V8-as 432 lóerős modellt hozzák el.
Az amerikai autó márkajelzésének pontos eredete nem ismert annak ellenére, hogy 215 millió autó viselte már. Az viszont igen, hogy 100 éve tűnt fel először.
Eladási rekordot ért el az első félévben Chevrolet, a General Motors leányvállalata - tájékoztatta a Chevrolet Central & Eastern Europe vállalat pénteken az MTI-t.
Az alkalmából rengeteg érdekes információt hozott nyilvánosságra a GM az amerikaiak kedvenc sportautójáról.
A típus eddigi történetében a mostani a legerősebb belépőmodell.
Genfi Autószalonon mutatja be az európai közönségnek a General Motors a Captiva kompakt SUV áttervezett kiadását, valamint jön a Trax is.
A Chevrolet Spark villanyautó világpremierje tavaly volt Los Angelesben, az idei Genfi Autószalonon pedig az európai közönségnek mutatkozik be a vadonatúj akkumulátoros minijármű.
Chevrolet-ra váltottak a Manchester United futballistái: az autógyártó vállalattal kötött szponzorálási megállapodás részeként a klub edzőpályáján átvehették új járműveik kulcsát.
Komoly felvonulás ígérkezik az idei Genfi Autószalonon, Amerika egy ikonja is itt debütál kabrió változatban. Jön a Chevrolet Corvette Stingray Converible.
Jótékonykodik a Detroiti Autószalon legnagyobb durranásának számító új generációs Corvette, a Stingray legelső példányával a Chevrolet.
Megérkezett az amerikai ikonautó hetedik generációjának friss példánya a Chevrolet Corvette Stingray. A Stingray titulus eddig csak két kocsinak járt, ebből az egyik a hatvanas évek legszebb Corvette-je volt.
Már 2013 elején bekerül az Apple Siri hangalapú intelligens asszisztens a Chevrolet autókba - jelentette be a General Motors. Hasonlót tervez a BMW és a Honda is, de a Chevrolet az olcsóbb modellekkel indít.
Ha zeneileg nem is jött be mindenkinek a szerdán elhunyt Komár László stílusa, az vitathatatlan, hogy hatással volt a magyar popkultúrára. Íme, hét dolog, amit neki köszönhetünk.
A General Motors amerikai autóipari vállalat 473 000 autóját kénytelen visszarendelni javításra váltóhiba miatt.
"Ámulj el vagy hozd vissza!" – mondja az Opel. Kérdés, ki fog jobban csodálkozni?
Nem elég, hogy termeléscsökkentéssel kénytelen várni 150. születésnapját az Opel, de egyre többen kritizálják a tulajdonos General Motors üzleti megfontolásait is.
Meghökkentő incidens szenvedő alanya volt az amerikai pilótanő, Danica Patrick, aki az észak-amerikai NASCAR-bajnokság B-ligájának számító Nationwide Series mezőnyében versenyez. A hölgy álmainak múlt hétvégén, Montrealban egy pályára dobott cipő vetett véget.
Nagyon bejön az Opel szentgotthárdi gyárának az idén kezdődött amerikai export, ennek köszönhetően nem okoz nehézséget a neémt autógyártás visszaesése, az amerikai eladások ugyanis bőven pótolják a németországi szállítások csökkenését. A termelés felfutása több száz új munkahelyet hoz létre.
Századik születésnapját ünnepli csütörtökön az amerikai kultúra egyik jelképévé vált autómárka, a Chevrolet, amely az eladott kocsik számát tekintve a negyedik helyen áll a világon. Az ikonná vált Camaro és Corvette modellek építője ma külföldön is minden eddigit felülmúló lendülettel igyekszik terjeszteni a márkát.