Jó ízlésű tolvajok egy Audi S6-ost akartak kitrélerezni az országból
Most nem jött össze művelet, elkapták a szállítót, aki az Audi mellett még egy gyakorlatilag nullkilométeres Citroen C3-ast is vitt.
Most nem jött össze művelet, elkapták a szállítót, aki az Audi mellett még egy gyakorlatilag nullkilométeres Citroen C3-ast is vitt.
A konzuli szolgálat és az ombudsman után a Facebookon is segítséget kért a hazajutáshoz az a magyar nő, aki elmondása szerint volt férje miatt kénytelen nyomorban tengődni négy gyermekével az Egyesült Arab Emírségekben – derül ki a Délmagyarországból.
A Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig nyaralni indulnak, ezért hétvégétől valószínűleg erősödik a forgalom a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen – hívta fel a figyelmet a rendőrség.
Emberi és állati csontok úsznak a csanádpalotai templom kriptát elöntő talajvízben. Valószínűleg a templomalapító gróf és feleségének földi maradványairól van szó, valamint kedvenc lovuk csontjairól. A plébános szerint a talajvíz levonulása után összeszedik a csontokat, és egy másik helyre viszik azokat – írja a Délmagyarország.
Még nem tudja Csanádpalota polgármestere, mit csinálnak az új sportcsarnok alapkőletételéhez vásárolt urnával. Az ünnepséget kétszer is lefújták, mert senki sem ért rá a minisztériumból, az alapozással viszont jól haladnak, így alapkőletétel biztosan nem lesz – írja a Délmagyarország.
A román hatóságok az informatikai rendszer hibája miatt nem fogadták egy ideig a járműveket a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen – közölte a rendőrség.
Olaszországból lopták el azt a 7 millió forint értékű személyautót, amit a nagylaki határrendészek foglaltak le még szombaton.
Egy 30 éves török férfit Németországban felesége meggyilkolásával gyanúsítanak, egy 46 éves koszovói állampolgár pedig állítólag Norvégia egyik legkeresettebb bűnözője. Mindkettejüket a magyar határon fogták el.
Nem adta meg az elsőbbséget egy szlovák rendszámú autót vezető román állampolgár, ez okozhatta az ütközést.
Novemberben hagyta el otthonát egy 15 éves csanádpalotai fiú, akit azóta is keresnek.
Átvállalta a Csongrád megyei Csanádpalota adósságát is az állam. Az erről szóló értesítő dokumentumot Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a térség országgyűlési képviselője adta át a település polgármesterének csütörtökön.
Egy nomád harcos díszesen felszerszámozott lovának sírját találta meg Gulyás Gyöngyi és Gallina Zsolt ásatásvezető régész Csanádpalota közelében egy bánya területén, amelyet az M43-as autópálya építéséhez nyitottak meg.
Kelta, szarmata és Árpád-kori települések nyomaira bukkant Gulyás Gyöngyi és Gallina Zsolt ásatásvezető régész egy M43-as autópálya építéséhez megnyitott bánya területén Csanádpalota közelében.
A Csongrád megyei rendőrök csütörtökön elfogták azt a csanádpalotai vállalkozót, aki embertelen körülmények között tartott és dolgoztatott megélhetési gondokkal küzdő embereket tanyáján.
Egy huszonhat éves férfi kedden délelőtt Csanádpalotán a saját házában támadt rá egy 90 éves bácsira és ötszáz forintot vett el tőle. A férfit már eleve körözte a rendőrség, tettéért akár nyolc év szabadságvesztést is kaphat.
Két csanádpalotai férfi tört be a helyi orvosi rendelőbe még szombatra virradó éjszaka. A tolvajok az orvosok által használt monitorokat vitték magukkal. A Pitvarosi Rendőrőrs és a Makói Rendőrkapitányság nyomozói elfogták őket és visszaadták a lopott tárgyakat a rendelőnek. A pénzt ügyvédre költötték volna.
Roma Önvédelmi Mozgalom (RÖM) elnevezéssel szervezet alakult azzal a céllal, hogy a hatóságokkal összefogva megóvja a cigány kisebbség tagjait a különböző félkatonai csoportoktól - jelentette be Kolompár János, a szervezet vezetője pénteken Csanádpalotán.
Szilveszter előtt tizenhat csanádpalotai portára tört be két férfi, de mivel nem találtak értékeket, mindegyik helyről üres kézzel voltak kénytelenek távozni; pár nappal később a szomszéd faluban már sikerrel jártak, de a rendőrök rövid idő alatt elfogták őket – tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.