Amikor a CÖF a saját farkába harap
Nem hazugság, tévedés. Kellemetlen, de előfordul.
Továbbra sincs válasz arra az egyszerű kérdésre, hogy mire kapott tavaly félmilliárd forintot a kormánypárti CÖF-CÖKA az állami energiacégtől. Arra már sok magyarázatuk lenne, miért hitványság feltenni a kérdést.
"Stop Soros lobby" feliratú tábláikkal kiabáltak a CÖF-ösök Brüsszelben, ahol egy CEU-párti tüntetés is zajlott. A CÖF tüntetői feleannyian lehettek, mint a CEU mellettiek, a CÖF-ös tüntetésnek pedig végül a rendőrség vetett véget, mert nem jelentették be a demonstrációjukat.
Miközben a kormánykritikus civileket pármilliós külföldi támogatásért már megbélyegeznék Orbánék, a kormánnyal összhangban mozgó CÖF százmilliókat kapott az állami energiacégtől - írja a HVG hetilap.
A Kárpát-medence egyik legerősebb civil szervezetének mondja magát a Civil Összefogás Fórum, de az 1 százalékos adófelajánlások statisztikája szerint az Átlátszó.hu mögött álló alapítvány, valamint a TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság erősebb nála. Vagyis épp azok a szervezetek, amelyeket a CÖF – és a kormány – rendszeresen támad, és amelyek a sokat bírált civilellenes törvénytervezet fő célpontjai.
Nemzetközi civil hálózatot épít a CÖF, ehhez a KKM az EU-s magyar külképviseleteket is beveti – értesült az Index.
A több százmillió forintosra becsült plakátkampányaikat állítólag nem a Fidesz alapítványa finanszírozza, arra nem is lenne elég a Csizmadia László által bevallott támogatás a kormánypárttól.
Lezsák Sándor szerint "tiltott szemléltetést" alkalmazott a képviselő, amikor felmutatta a CÖF bevallását.
Mégsem indít ellenkampányt a Fidesz a Jobbik "Ti dolgoztok, ők lopnak"-üzenetű plakátjaira reagálva, mert a párt közvélemény-kutatásai szerint azoknak "nulla a hatása", így nem érdemes pénzt és energiát fordítani rá. A Jobbik hivatalosan ugyan nem mérette meg az akció hatását, de a választói visszajelzések alapján a párt eddigi legsikeresebb hirdetéseinek tűnnek az Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc, illetve Rogán Antal és Habony Árpád fotójával illusztrált plakátok.
Nem is létezett olyan nyilvánosan közzétett CÖF-közlemény, mint amire hivatkozva a Tv2 nekiment a hétvégén több független szerkesztőségnek. A CÖF kérdésünkre kénytelen volt elismerni, hogy direktben küldték meg a Soros György-specialista Tv2-nek állításaikat, de persze csak a húsvét miatt. A CÖF így a Békemenet után feltalálta a nyilvánosságra nem hozott közleményt.
Közleményt adott ki csütörtökön az a civil szervezet, amelynek a tevékenységét az Orbán-kormány is áldásosnak tartja.
A CÖF elnöke a Magyar Időknek árulta el, hogy felhergelt tömegeket nem érdemes az utcára vinni.
Csak a kormányhoz közel álló civileknek oszt lapot – állami pénzeket, befolyást – a hatalom. Amelyik külföldi támogatásból próbálna létezni, ki kell söpörni az országból – szól a legújabb kormányzati hadüzenet.
Újabb, vélhetően rongyosra idézett civilellenes kirohanáshalmazt kaptunk egy kormánypárti politikustól, ezúttal a volt Soros-ösztöndíjas Kovács Zoltántól.
A Civil Összefogás Fórumra is vonatkozna az a kötelezettség, hogy vezetői vagyonnyilatkozatot tegyenek, s várhatóan ugyanolyan formanyomtatványt kell majd kitölteniük, mint a képviselőknek és az államtitkároknak – mondta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnökének vezetésével tüntetnek ötvenen az Európai Bizottság előtt. Mostanra megérkezett Soros György is. Cikkünk frissül.
Feloszlatták Brüsszelben a CÖF tüntetését, a Társaság a Szabadságjogokért szolidáris velük.
Azt a nemzetet, amely nem küzd a saját szabadságáért, nem áll ki önmagáért, más nemzetek semmibe fogják venni - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, a Bem téren tartott március 15-i megemlékezésen.
Ki is szervezte a békemeneteket? Ugye, hogy a teljesen civil CÖF? A kormánypárti napilap nem pont így tudja.