Elindult Magyarországon is a Max
Az HBO neve kikerült az HBO Maxból, az új platformon kétszer annyi tartalom érhető el.
Az HBO neve kikerült az HBO Maxból, az új platformon kétszer annyi tartalom érhető el.
Bár egy ideje már nem lehetett új Discovery-tartalmakat venni, de a jövőben a már korábban, pénzért megvetteket sem lehet majd megtekinteni a PlayStation konzolokon.
Az Egyesült Államokban már május végén, Magyarországon csak 2024-ben, de eltűnik az HBO Max márkanév.
Behívatta az USA lengyelországi nagykövetét a varsói külügyminisztérium egy meg nem nevezett tévéállomás tevékenysége miatt.
Az még nem világos, hogy az új szolgáltatásnak mi lesz a neve, és az sem, hogy a használatának milyen feltételei lesznek.
Franciaországban pedig a tervekkel ellentétben még 2023-ban sem indul el a szolgáltatás, sőt jelen formájában már nem is fog.
Megfogyatkozik az ismeretterjesztő műsorairól ismert Discovery portfóliója. Nem csak Magyarországon, a csatornákat december 31. után egy az egyben megszünteti a vállalat.
Egyiptomi archeológusok élő közvetítésben most először tártak fel egy mumifikálódott főpapot. Az eseményről készült műsort magyar nyelven vasárnap este láthatják a Discovery Channel nézői. A mumifikált főpap sírja mellett, két másik múmiát, valamint különleges ókori kincseket is sikerrel tártak fel, ráadásul egy egészen egyedülálló viaszfejet is találtak a sírkamrában a kutatók.
Ki gondolná, hogy egy úgymond teljesen hétköznapi dízel terepjáróban ilyen komoly erő rejtőzik.
A Eurosport anyavállalata, a Discovery Communications nyerte el a 2018 és 2024 között sorra kerülő olimpiák európai televíziós és multiplatform közvetítési jogát. A társaság 1,3 milliárd eurót fizet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak.
Anakonda nyeli le egészben Paul Rosolie-t, a vadon élő állatok szakértőjét – legalább is a Discovery tévécsatorna filmelőzetese szerint.
360 fokos fényképfelvételen csodálhatjuk meg az űrsikló pilótafülkéjét.
A NASA a csütörtök délutánt tűzte ki a kilövés dátumaként. Az űrsikló az ISS nemzetközi űrállomásra szállít felszereléseket és a RoboNaut nevű robotot, amely a külső szerelési munkálatokban lesz majd az asztronauták segítségére.
Michael Jackson hagyatékának kezelői tiltakoztak a Discovery csatorna egyik műsora ellen, amelyben a tervek szerint a pop királyaként emlegetett énekes boncolását rekonstruálnák.Levelükben úgy fogalmaznak, hogy a műsor "megdöbbentően rossz ízlésről" tanúskodik, és nincs tekintettel a Jackson család érzéseire.