szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Anakonda nyeli le egészben Paul Rosolie-t, a vadon élő állatok szakértőjét – legalább is a Discovery tévécsatorna filmelőzetese szerint.

Rosolie védőöltözetet visel, amelyet szintén bemutat az előzetes, tehát előre láthatóan élve kerül ki a kígyó gyomrából a december 7-én adásba kerülő produkcióban – írja a Hollywood Reporter.

A csatorna korábban két lélegzetelállító mutatványával is növelte nézőszámát.

Múlt vasárnap élőben, pontosabban 15 másodperces késleltetéssel közvetítették, amikor Nik Wallenda akrobata Chicagóban bekötött szemmel, biztosítókötél nélkül egyensúlyozott át egy 15 fokos szögben emelkedő kábelen egy toronyházról egy felhőkarcolóra.

Tavaly pedig Felix Baumgartner sztratoszféraugrását mutatták be.

Észak-Korea megerősítette, hogy katonákat küldött az orosz-ukrán háborúba

Észak-Korea megerősítette, hogy katonákat küldött az orosz-ukrán háborúba

A Fradi nem, de a Győr bejutott a női kézilabda-BL budapesti négyes döntőjébe

A Fradi nem, de a Győr bejutott a női kézilabda-BL budapesti négyes döntőjébe

Videón, ahogy durrdefekt miatt szalagkorlátnak csapódik egy autó az M3-ason

Videón, ahogy durrdefekt miatt szalagkorlátnak csapódik egy autó az M3-ason

Magyar Péter: Orbán Viktor a barátjának nevezte a pápát, Ferenc pápa sosem tett ilyet fordítva

Magyar Péter: Orbán Viktor a barátjának nevezte a pápát, Ferenc pápa sosem tett ilyet fordítva