Több utas elájult a Ryanair Budapest–Edinburgh járatán
Az egyik érintett pokoli járatról beszélt, egy fiatal lányt mesterségesen kellett lélegeztetni.
Az egyik érintett pokoli járatról beszélt, egy fiatal lányt mesterségesen kellett lélegeztetni.
Félrement valami a British Airways rendszerében, az egyik járat ugyanis teljesen másik városba ment, mint ahova az utasok szándékoztak.
Gyanús postai csomagok miatt kiürítették szerdán a skóciai Glasgow egyetemének fő épületeit és a Royal Bank of Scotland edinburghi központját.
Pontosabban egy pub, Edinburghben, ami eddig is egy irodalmár nevét viselte.
A Parkinson-kór kiszűrésének lehetőségével kecsegtet a Manchesteri Egyetem és az Edinburghi Egyetem kutatóinak közös munkája. Annak a jellegzetes szagnak az okát keresik, amelyre egy skóciai asszony hívta fel a figyelmüket, aki először a saját férjénél szagolta ki a betegséget.
Még a tavaszi parlamenti választások előtt megnyílik a két új konzulátus Nagy-Britanniában.
12 perces videójában annyi szabályt szegett meg, hogy azért 60 büntetőpontot gyűjthetett volna össze. Ez ötször annyi, amennyiért már elvennék a jogosítványát.
A 2,7 kilométeres híd Edinburgh-t Skócia északi részével köti össze.
A 2014-es Eurovízió győztese egy brit fesztiválon zenélt volna a szíriai trióval. Az integráció jegyében született dalukat is elénekelték volna, ha a szíriai zenészeket beengedték volna az országba.
A brit légügyi hatóság arra kéri a gépeket, hogy kerüljék el az ediburgh-i állatkertet, hogy ne zavarják meg a pingvineket a párzásban.
Az utasok panaszára egy időre diszkréten letakartak az edinburghi repülőtéren egy óriásposztert, amely Pablo Picasso egy híres aktjával hirdette egy skót múzeum modern művészeti kiállítását, a múzeum reagálására a légikikötő azonban később eltávolította a fehér leplet a műről.
Túltelített a város, de a szállodások nem örülnek az intézkedésnek.
Ősi tűzünnep világította meg Edinburgh egét.
Három új járatot indít az ír diszkont Ryanair légitársaság Budapestről a 2017-es téli menetrendben, a társaság Prágába, Edinburgh-ba és Valenciába is kínál majd jegyeket.
És ami a legdurvább, hogy a királypingvinek tábornokká történő előléptetésének hagyománya van a norvégoknál!
Csak szeptemberben érkezett a 20 éves Gáspár Dávid Edinburgh-ba, hogy új életet kezdjen, de január elsején végzetes balesetet szenvedett autójával. A héten hunyt el a kórházban, a rendőrség nyomozást indított a baleset körülményeinek feltérképezésére.
Edinburgh azt tervezi, hogy a köztulajdonban lévő épületekre – szerte a skót fővárosban – napelemeket szereltet, közösségi finanszírozásban. Az ok egyszerű: csökkentenék a szmogot a városban, és az iskolákat (meg persze a tanács épületeit) olcsó áramhoz juttatnák. A mi kormányunk szemével nézve mindez persze úgy is olvasható, hogy a skótok (is) megkattantak.
Nem tudták megmenteni az életét annak a 12 éves diáklánynak, akire ráomlott egy fal az egyik edinburghi iskolában kedden. A szerencsétlenség helyi idő szerint 10 óra előtt történt a tornaterem öltözőjében.