Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#EdisonKids

Samsung Electronics Magyar Zrt.

Ilyen lehet a holnapunk, ha a magyar fiatalokon múlik

A Samsung az EdisonKids-dzel együttműködve immár negyedik alkalommal biztosított platformot a fiatalok számára, hogy megmutathassák elképzeléseiket a Megoldások a holnapért kihíváson belül. A 12-18 év közti diákok csapatait profi szakemberek segítették a verseny során, a legjobb ötletek megvalósítása pedig a megmérettetés után is folytatódik.

Samsung Electronics Magyar Zrt.

Miből lesz a cserebogár? – Hogyan vértezhetjük fel gyermekeinket a jövő kihívásaival szemben?

Milyen készségekre van szüksége a most felnövő gyerekeknek, hogy megállják a helyüket a jövő munkaerőpiacán? Bár a kérdés elvontnak tűnhet, a válasz egyáltalán nem az: még a mesterséges intelligencia ismereténél is fontosabbak az érzelmi és társas készségek, ahogyan az önálló gondolkodás is. Többek közt ezt erősíti a Samsung és az EdisonKids közös kezdeményezése, a Megoldások a holnapért program – mondja Veres Rita, az Edisonplatform társalapítója.

Samsung Electronics Magyar Zrt.

Mikor lesz a tücsökfarmból hungarikum?

Újrahasznosított chipses zacskókból készült táska, oktatórobot és tücsökfarm is szerepelt a díjazottak között a Samsung és az EdisonKids - Megoldások a holnapért kihívásán. Az idén harmadszorra megrendezett versenyt óriási érdeklődés övezte, országszerte összesen 164 csapat nevezett kreatív és megvalósítható ötletekkel. A 12-18 év közti diákok csapatait profi szakemberek segítették a termékfejlesztésben, a június 3-ai döntőben pedig a legjobb nyolc közül kerültek ki a dobogósok.

hvg.hu Tech

Van-e élet a chipses zacskók halála után? Mit keres az asztalon egy tücsökfarm? És hogy lesz ebből holnap?

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A 12–18 éves tanulók versenyén második helyezést ért el a modulárisan építhető oktatórobot, a dobogó harmadik fokára pedig a tücsökfarm tervezői léphettek.

hvg.hu Tech

Mi legyen holnap a ma problémáival? 12–18 éves magyar diákok ötleteit várják

Jövőtervezésre és kreatív problémamegoldásra invitálja a Samsung és az EdisonKids a hazai fiatalokat. Az idén harmadik alkalommal induló kihívás során a diákok a tanáraikkal és elismert szakemberek együttműködve, egymást inspirálva gondolkodhatnak olyan megoldásokon, amelyek pozitív változást hoznak a mindennapokba. A leginnovatívabb csapatok a mentorálás mellett eszközökkel is gazdagodnak majd.

hvg.hu Tech

„Próbáljuk megtanítani a fiataloknak, hogy minden csak feltételezés, amíg nem igazolta valaki”

Az ország 61 iskolájából több mint 330 hazai fiatal és tanár jelentkezett a Megoldások a holnapért kihívás új évadára – közölték a megmérettetés szervezői, az EdisonKids és a Samsung. Az első megmérettetés során a zsűri által kiválasztott 50 diákcsapat, kísérő tanáraikkal, majd pedig a középdöntő után a legjobb 8 csapat egészen júniusig keresheti a megoldást arra a kérdésre vagy problémára, amelyen szeretnének változtatni.

Samsung Electronics Magyar Zrt.

Egy menet virtuális pingpong után muszáj sétálnom egyet az erdőben – interjú Dr. Meskó Bertalan jövőkutatóval

Az, hogy milyen világban fogunk élni, szinte mindenkit érdekel. Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató nap mint nap ezzel foglalkozik: az orvoslás jövőjével kapcsolatos kutatásai, amelyek egyaránt érintik magát az embert, az orvoslás technológiáját, vagy épp az online medicina területét, világszerte ismertek. Az idei évben ismét az EdisonKids és a Samsung Megoldások a holnapért program fővédnökeként segíti majd a jövőkutatás iránt érdeklődő diákokat, ennek kapcsán beszélgettünk vele.

hvg.hu Tech

4,5 millió forint a tét a versenyen, ahol 12-18 éves diákoktól és tanáraiktól várnak ötleteket

Újra elindul az EdisonKids és a Samsung közös, Megoldások a holnapért kihívása. Első körben egy-egy olyan kérdéssel vagy problémafelvetéssel kell jelentkezniük a diákcsapatoknak, melyek megoldása a helyi közösség vagy akár a világ javát szolgálná. A közös műhelymunka és fejlődési lehetőségek mellett a diákok, a tanárok és az iskolák összesen 4,5 millió forint értékben nyerhetnek készülékeket.

Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

Kiütés a BL-döntőben: története során először győzött a PSG

Kiütés a BL-döntőben: története során először győzött a PSG

Mégis megtartható a vasárnap délutáni szivárványos menet

Mégis megtartható a vasárnap délutáni szivárványos menet

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban

„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban

Akinek hasít az építőipar: Paár Attila WHB-ja fénysebességre kapcsolt

Akinek hasít az építőipar: Paár Attila WHB-ja fénysebességre kapcsolt

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

A címlapról ajánljuk