#Együtt-PM

Nem jogsértő a minisztériumban tüntetni

A Budai Központi Kerületi Bíróság ítéletében kimondta: nem sértették meg a gyülekezési jogot, és más jogsértést sem követtek el az Együtt-PM Szövetség aktivistái azzal, hogy „elfoglalták” a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előterét, és ott Paks2 ellen demonstráltak.

hvg.hu


Bajnai: Rossz kompromisszumokat kötött az Együtt-PM

Olyanokkal kellett összefogni, akiknek nem volt érdekük a korszakváltás, ezért is hiányzott a hitelesség a baloldali összefogás oldaláról – mondta a választási eredményeket értékelve az Origónak Bajnai Gordon. Az Együtt-PM társelnöke szerint a főpolgármester-jelöltségre jó emberük lesz.

hvg.hu




"Üzenjük Viktornak!" – Meghekkelték a Fidesz plakátjait Bajnaiék

Az "Üzenjük Viktornak: tiszteletet a magyaroknak" feliratú plakáttal arra akarják rávenni Orbánt, hogy a Fidesz vegyen részt az Együtt-PM által kezdeményezett EP-választási vitán. Nyílt levelet is írtak a miniszterelnöknek. A sajtótájékoztató után megjelentek Orbán Viktor hívei, és leszedték a plakáton elhelyezett matricákat.

MTI

Miért vitázunk a Jobbikkal?

A nemzetközi példák is azt mutatják, hogy a teljes bojkott nem célravezető a szélsőségesekkel szemben – állítja az Együtt-PM szakértője.

Benedek Márton

Csak Orbán és Gyurcsány pártja bojkottálja a választási vitát

Az Együtt-PM által kezdeményezett vitát a választás előtti pénteken, a nyilvánosság előtt, a parlamentben fogják megtartani az EP-választáson induló pártok képviselői. A Fidesz nem is válaszolt a megkeresésre, a DK a Jobbikkal nem hajlandó szóba állni, ezért nem vesz részt a vitán.

MTI

Szentesítette a Fidesz kétharmadát az Alkotmánybíróság

Semmi nem veszélyezteti a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségét, miután az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította az Együtt panaszát, és úgy döntött, nem sérti az egyenlő választójog elvét a választási törvény, amely győztes jelöltek után is ad töredékszavazatokat. Az Ab szerint a választói akarat nyilvánult meg abban, hogy az árpilis 6-i győztes jelöltek ilyen nagy vereséget mértek a vetélytársaikra, mert ha kiegyensúlyozottabb az eredmény, akkor a Fidesz nem is kapott volna annyi plusz töredékszavazatot, hogy azt képviselői helyre tudja beváltani.

hvg.hu


A DK bojkottálja Bajnaiék vitáját, az LMP viszont botrányra készül

Az Együtt-PM vitára invitálta az EP-választáson induló pártokat. Gyurcsány Ferenc pártja arra hivatkozva nem megy el, hogy a kezdeményezők a Jobbikot egyenrangú vitapartnernek fogadják el. Az LMP viszont ott lesz: listavezetőjük szerint a vitából "az EP-választás egyik legbotrányosabb jelenete is lehet".

MTI

B-döntő: a baloldal és az EP-választás

Az áprilisban még szövetséges baloldali pártok helyosztó mérkőzéseként is felfogható a május 25-i EP-választás, amelyen már külön indul az MSZP, a DK és az Együtt-PM. A rivalizálás annál is élesebb, hogy a három párt ugyanazt a tábort célozza meg, nagyon hasonló üzenetekkel: egymásra licitálnak abban, ki utálja jobban a magyar kormányt, milyen sok munkahelyet teremtenének, és hogy az energiapolitikában mennyire zölden képzelik el a jövőt. A DK ezen a téren is viszi a prímet: ők már az Európai Egyesült Államokban gondolkoznak, és betiltanák a kötelező hitoktatást.

K.Á.

Lesöpörte a Kúria az Együtt-PM választási panaszát

Az országgyűlési választás eredményét támadta meg beadványában az Együtt-PM. Szerintük csakis a kormánypártok által bevezetett új töredékszavazat-számítási szabályoknak köszönheti kétharmadát a Fidesz-KDNP. Panaszukkal az Alkotmánybírósághoz fordulnak, de előtte még szükség volt a választási eljárásban biztosított jogorvoslati lehetőségek kimerítésére. A Kúria érdemi vizsgálat nélkül félrelökte az ellenzéki pártszövetség beadványát.

MTI



Megtámadja a választás listás eredményét az Együtt-PM

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az Együtt-PM, mert a szövetség szerint a választójogi törvény alapján a győztes egyéni jelöltekre leadott szavazatok után országos listáról kiosztott többletmandátumok sértik a választójog egyenlőségét. Ahhoz viszont, hogy az Ab dönthessen az ügyben, meg kell támadni a listás eredményt, ezért a pártszövetség – jogtechnikai okból – felülvizsgáltatná azt a Kúriával.

hvg.hu


Együtt-PM: harmadával csökkenhet a közmunkások száma

Az Együtt-PM szerint a májusban beinduló közmunkaprogramok során a jelenleg körülbelül 330 ezerről mintegy 105-106 ezerre csökkenhet a közfoglalkoztatottak száma - erről sajtóhírek alapján Szabó Szabolcs, a választási szövetség megválasztott képviselőjelöltje beszélt szerdai, a Belügyminisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján.

MTI

Ellenzéki aktivisták a Sándor-palotán: részben megszűnt az eljárás

Részben megszüntette az eljárást szerdán a bíróság a Sándor-palotára felmászó Együtt-PM aktivistákkal szemben, a négy fiatal közül kettőt marasztaltak el jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt, amiért első felszólításra nem adták át a rendőröknek az oromzatról leszedett nemzetiszín és európai uniós lobogókat.

MTI