Karácsony Gergely együtt-PM-es politikus szerint alkotmányossági aggályokat vet fel az önkormányzati választási szabályok átírása, ezért a köztársasági elnöknek közbe kellene lépnie.
Hiába örült a választások éjszakáján az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció is, valójában saját stratégiájuk bukott meg a május 25-i eredménnyel, hiszen egy darab új szavazót nem hoztak a baloldalnak – mondta a hvg.hu-nak adott interjújában Botka László. A pártot átmeneti jelleggel irányító politikus arról is beszélt, milyen felelőssége van az MSZP-nek, mi történik, ha egy „baloldali párt konformista", és mit gondol azokról, akik a háta mögött „Vaci Lacinak” gúnyolják.
Terjedelmes interjút adott az Indexnek Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke, aki sok más mellett arról is beszélt, hogy Bajnai Gordon háttérbe vonul, illetve arról, hogy Molnár Zsolt tényleg visszafogta a szövetségeseit egy fideszest érintő botrány ügyében.
Az Együtt-PM társelnöke blogján teljes egészében nyilvánosságra hozott egy 11 dokumentumból álló tanulmánycsomagot, amely a telephely vizsgálatát alapozza meg. Szerinte az iratok alátámasztják, hogy olyan kockázatok is felmerülnek, amelyeket eddig nem tártak a nyilvánosság elé a paksi bővítéssel kapcsolatban.
Nemcsak politikusi, hanem matematikusi képességekkel is rendelkezniük kell a három baloldali párt tárgyalóinak, ha győzni akarnak ősszel a fővárosban. A helyzetüket nehezíti ugyanis, hogy az Együtt-PM már hallani sem akar a közös indulásról, a Fidesz pedig egy pénteken beterjesztett törvénnyel igazítana az erőviszonyokon. Megnéztük, hogy kellene leosztaniuk egymás között a kerületeket, hogy esélyük legyen a győzelemre.
Ideiglenesen a Botka László által irányított országos választási bizottság vette át a párt irányítását. Javában tart az MSZP szombati választmányi ülése, amelyen Mesterházy Attila leköszönő pártelnök beszámolóját vastapssal díjazták, de ő nem sokkal ezután felpattant a motorjára és távozott. Az MSZP előtt gyors választ igénylő, feszítő kérdések vannak: még a nyár elején dönteni kell a szövetségi politikáról az önkormányzati választásokon, és arról is, hogy szocialista képviselők visszaléptetésével juttasssák-e parlamenti frakcióhoz az Együtt-PM-et, illetve a DK-t.
Listán bejutott szocialistákat léptetnének vissza, hogy a helyükre DK-s, Együtt-PM-es képviselők kerüljenek, ez utóbbiak frakcióalakítása érdekében. Egy forrásunk szerint erre van „társadalmi igény”. Vannak MSZP-sek, akik már „egyéni menekülőutakat” keresnek.
Miért nem volt képes még csak megszorongatni sem a baloldal áprilisban a Fideszt? Hogyan zsugorodott össze kispárttá egyes településeken az MSZP? Miért nem jutottak el a baloldal üzenetei a falvakba, a legszegényebbekhez? Miért tudott sikeres lenni a falvakban a Jobbik? Ki lesz a baloldal vezető ereje, és van-e még értelme május 25-e után a baloldali összefogásnak? Egy baloldalhoz köthető intézet kielemezte a választási eredményeket.
Az Együtt-PM pártszövetség szerint a Fidesz-KDNP a "vereségtől való félelmében" az önkormányzati törvény módosításával elvenné a fővárosiaktól a népképviseletet.
A hatóság azonnal indítson vizsgálatot az áfacsalások és a NAV-os visszaélések ügyében – követeli az Együtt-PM, miután a hvg.hu nyilvánosságra hozta az áfacsalásokat leleplező Horváth András volt adóhatósági munkatárs rendőrségi vallomását, amelyben részletesen elmondta, milyen csaló cégek ügyében maradtak el az adóhatósági vizsgálatok.
Közleményekben reagált a DK és az Együtt-PM a strasbourgi emberi jogi bíróság keddi ítéletére, amelyben kimondták, hogy Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság elnökét indokolatlanul mozdították el a helyéről.
Az Együtt-PM elfogadhatatlannak tartja a tervezett kormányzati struktúrát, a szövetség véleménye szerint a csúcsminisztériumi rendszer már az előző parlamenti ciklusban megbukott – mondta Szabó Tímea, a szövetségben politizáló független képviselő.
A vasárnapi csúfos vereség után a szocialista párt „lélektanilag” készen áll leváltani Mesterházy Attilát és csapatát, ám a váltáshoz szükséges ellenjelölt még mindig nincs meg, a jelenlegi pártelnök szorosan a kezében tartja a gyeplőt – állítják a hvg.hu forrásai. Ráadásul a még mindig jelentős tagsággal rendelkező budapesti szervezet Molnár Zsolt lemondásával szétesett. Hiába is váltják Mesterházyt, frakcióvezetőként ő marad az MSZP egyik legbefolyásosabb politikusa.
"Az óriási csatazaj közepette minden marad, ahogy volt" – értékelte az EP-választásokat Lakner Zoltán. A politikai elemző szerint Orbán nem fog megijedni Gyurcsány sikerétől, az LMP a jövő váltópártjától igen messze van, a Jobbik pedig úgy beszél saját váltópártságáról, hogy 850 ezer szavazat választja el a Fidesztől.
Az Együtt-PM hűtlen kezelés miatt tett feljelentést, miután lapinformációk szerint a nemzeti bank százmilliárdnál is többet költ új ingatlanokra, egy Guarneri-hegedűre és egy Bruegel-festményre vagy a Design Terminál és a Zeneművészeti Egyetem támogatására. A rendőrség nem vizsgálta érdemben az állításokat.