Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#FDP

Németh András Világ

Közlekedésilámpa-koalíció lett Németországban, Magyarország is gyakrabban kaphat pirosat

Meglepően gyorsan sikerült megalakítani a 16 évig tartó Merkel-korszakot váltó új német koalíciós kormányt. A sebesség már csak azért is látványos, mert ezúttal nem két, hanem három pártból, a zöldekből, a szocdemekből és a szabaddemokratákból áll össze a kabinet, amelynek élére a szociáldemokrata Olaf Scholz kerül. A leendő kancellár szerdán sajtótájékoztatón számolt be a megállapodás részleteiről.

Weyer Béla hvg360

A német néppárti istenek alkonya

Tagjaik és szavazóik jelentős részét elveszítették a német politikát évtizedeken át felváltva vezető, de ma már csak együtt kormányképes szociáldemokraták és kereszténydemokraták. A nyertesek a Zöldek lehetnek.

Molnár Tamás (KKI) Világ

Bajorország: a történelem vége?

Ami rendíthetetlennek tűnt Bajorországban, az mind megrendült a hétvégi tartományi választáson. Molnár Tamás, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatójának elemzése.

Bauer Tamás Világ

Bauer: A Merkel-dráma

Merkel asszony, akárcsak tizenöt éve Gerhard Schröder, azt tette, amit egy adott helyzetben egy felelős kormányfőnek tennie kellett akkor is, ha ez népszerűségvesztéssel jár.

MTI Világ

Nagy napjuk lehet ma a német euroszkeptikusoknak

Tartományi parlamenti választások kezdődtek vasárnap Szászországban. A választás Németország egészét tekintve is nagy jelentőségű, mert eltűnhet a konzervatív-liberális koalíciós forma és folytatódhat az euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) előretörése.

Bogár Zsolt-Orosz Márta Világ

Angela Merkel, az imádkozó sáska új áldozatot keres

Angela Merkel megdöbbentő népszerűsége átütött a vasárnap tartott német parlamenti választásokon: a kizárólag a kancellár személyére építő kampány régóta nem látott győzelmet hozott a kereszténydemokratáknak. Mivel koalíciós partnerük, a liberális párt 64 év után kiesett a parlamentből, új partner után kell nézniük. Márpedig Merkel nem könnyű eset: az FDP mellett az SPD is azt követően könyvelte el története legsanyarúbb vereségét, hogy előtte négy éven át közreműködtek Merkel kormányában. Most újra a szocdemek vagy esetleg a zöldek következhetnek. Már ha van hozzá merszük.

MTI Világ

Fej-fej melleti koalíciós harc Németországban

A vasárnapi német parlamenti választások előtti utolsó felmérések alapján rendkívül szoros végeredmény várható, a kormánypártok és a parlamenti ellenzék támogatottsága nagyjából egyenlő.

1 2
Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

„Ez penész, vagy egy növény?” – gyomorforgató jelenetek a János-kórház pincéjéből

„Ez penész, vagy egy növény?” – gyomorforgató jelenetek a János-kórház pincéjéből

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Változás jön a foci szabályaiban, a kapusoknak kell majd jobban figyelniük

Változás jön a foci szabályaiban, a kapusoknak kell majd jobban figyelniük

Az oroszok állítják: nem dróntámadás okozott tüzet az egyik legnagyobb olajfinomítóban

Az oroszok állítják: nem dróntámadás okozott tüzet az egyik legnagyobb olajfinomítóban

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

Magyar Péter: Nem szeretnénk az első közös orosz-amerikai gyarmat lenni

Magyar Péter: Nem szeretnénk az első közös orosz-amerikai gyarmat lenni

A címlapról ajánljuk