A gyerekszöktető tanár után az igazgatót is kirúgták
A középiskola fenntartója azonnal belső vizsgálatot rendelt el, ezután mentették fel az igazgatót is.
A középiskola fenntartója azonnal belső vizsgálatot rendelt el, ezután mentették fel az igazgatót is.
Spotterek, azaz a ferihegyi gépeket hobbiból fotózó repülésbarátok is segítettek leszállni péntek este a kidurrant kerekű Ryanair-gépnek.
Az Airbus A350-est vizes köszöntővel fogadták Ferihegyen. A gép üzemanyag-fogyasztása alacsony, jóval csendesebb a többinél felszálláskor, az utastér világítását és szellőzését pedig úgy oldották meg, hogy az alkalmazkodjon az utasok biológiai ritmusához.
A bőröndből nem tűnt el semmi, de a drága ruhák és a tárgyak vérpecsétesek lettek, mire Budapestről Londonba értek.
Csütörtökön elutazik a fővárosból Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, ezért újra lezárásokra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környékén.
Kisebb repülők átszállítására ide hívott orosz gépek landoltak kedd délután a budapesti repülőtéren.
Ünnepi vízsugarakkal fogadták pénteken a ferihegyi repülőtéren a LOT lengyel légitársaság Boeing-géptípusát, amelyik jövő évtől közvetlen járatot biztosít Budapestről New Yorkba.
A Malév csődje után megszűnt a közvetlen járat Magyarországról az Egyesült Államokba. Jövő évtől a LOT lengyel légitársaság állítja majd helyre az összeköttetést Budapest és New York között.
Befejeződött a budapesti repülőtér 1. futópályájának felújítása, így a 3 hónapig tartó lezárás után visszatér a megszokott, kétpályás üzem.
Ismét amerikai katonai helikopterek jártak a budapesti repülőtéren, és a világ harci helyzetét nézve úgy tűnik, ez megeshet még párszor. Egy ilyen, 8+2 gépből álló raj elég ritka látvány felénk.
A Magyar Nemzet szerint az újonnan 16,5 milliárd forintba kerülő magángép Makaóból érkezett, utasai pedig Hongkongban voltak.
A Magyar Nemzet információi szerint nemcsak a Celebinél vettek őrizetbe embereket, hanem az ügyben érintett taxitársaság egyik menedzserét is.
Igen ritka látványban volt része azoknak a repülőtéri dolgozóknak, akik péntek délután az 1-es terminál előterén dolgoztak. Nem kevesebb, mint 8 darab amerikai Boeing AH-64 Apache típusú harci helikopter és két kísérő CH-47-es Chinook szállítóhelikopter érkezett Budapestre.