Garancsi épít logisztikai központot a reptérre
13 000 négyzetméter felett lesz az alapterület.
13 000 négyzetméter felett lesz az alapterület.
Különleges aranygép, egy ma már ritkaságszámba menő McDonnell Douglas DC-9 MD87-es járt Ferihegyen a héten - közölte a Budapest Airport. Azt nem tudni, ki érkezett vele, a magyar fővárosból Reykjavíkba indult tovább, tegnap pedig Vancouverben bukkant fel.
Budapesten járt az ukrán Motor Szics légitársaság Antonov AN-12B típusú különleges teherszállító gépe - közölte a Budapest Airport, amely több fotót is közölt a veterán ritkaságról.
Új téli járatot indít a Ryanair Budapestről Velencébe.
A magánrepülőgépek forgalma is csúcsra jár Ferihegyen ezen a héten a Forma–1 miatt – írta a Magyar Idők. A versenyzők saját és bérelt járműveiken érkeznek, majd helikopterrel utaznak tovább a Hungaroringre.
Kedden a Cargolux különleges festésű gépe járt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A légitársaság 45 éves évfordulójának ünneplésére öltöztette Philippe Cruyt belga művész alkotásába 747-8F gépét. A humorral fűszerezett mű arról szól, hogy a gép bármilyen különleges és nagyméretű árut - például három zsiráfot is – elvisz. A hatalmas matrica 460 elemből áll.
Egy vecsési lakos óriási földeket vásárolt fel a reptér környékén, de aligha magánnak: a területeket egy titokzatos ír páros cégének jelzáloga terheli – írja a HVG eheti száma.
A repülőtéri sajtótájékoztató után a Hősök terére is követik a válogatottat a köztévé kamerái. Kovács 'Kokó' István lesz a műsorvezető.
A Magyar Labdarúgó-szövetség azt kéri a szurkolóktól, hogy hétfőn ne a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadja a franciaországi Európa-bajnokságról hazatérő válogatottat, amely az Európa-bajnokság vasárnapi nyolcaddöntőjében a belgáktól elszenvedett 4-0-s vereséggel esett ki.
Baleset miatt átmenetileg lezárták a Ferihegyi repülőtérre vezető utat a fővárosban kedd délelőtt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán. A forgalom dél előtt újraindult.
Az airberlin sűrítette járatait, így könnyebb a csatlakozás több amerikai nagyvárosba; emellett új célpontokra, például Torontóba, Ibizára, Nürnbergbe is eljuthatunk átszállás nélkül Ferihegyről.
Úgy tűnik, a magyar ürgék nagyon szeretnek repülőterek közelében élni. Ennek következtében a ferihegyi repülőtéren ma több tucatot költöztettek a jelenleginél sokkal biztonságosabb élőhelyre.
Frontálisan ütközött két autó a Határ úti felüljárón, három ember megsérült.