"A mai napon a Green Travel nem utaztatta ki az utasait Észak-Ciprusra nyaralni, majd talán kedden" - írta az Indexnek egy olvasójuk. Emellett egy törökországi vakációra induló csoport sem vágott neki a túrának.
Az utazás elmaradásának oka az utazászszervező szerint az, hogy a Green Travelnek meg kellett szüntetnie az együttműködését az észak-ciprusi partnerével. A cég közleménye szerint Észak-Ciprus helyett felajánlották a hoppon maradt utasoknak, hogy Törökországba utazhatnak egy 5 csillagos szállodába, és ha ez nem felel meg nekik, akkor visszakaphatják a pénzüket.
A közlemény szerint a kint tartózkodó utasaikat még hazahozták, de többet "Antalya-Ercan vonatkozásban utasokat már nem szállítanak utasokat". "Cégünk semmilyen likviditási problémával nem áll szemben. Működésünk zavartalan. Köszönjük megértéseteket és türelmeteket További információkkal hamarosan jelentkezünk" - közölte a társaság.