Brüsszel is elhiszi, hogy pluszpénz jut a magyar nyugdíjasoknak
Kisebb növekedést vár az Európai Bizottság, mint a magyar kormány, de a bűvös határt, ami felett prémiumot kapnak a nyugdíjasok, szerintük is sikerül elérni.
Kisebb növekedést vár az Európai Bizottság, mint a magyar kormány, de a bűvös határt, ami felett prémiumot kapnak a nyugdíjasok, szerintük is sikerül elérni.
Stabilan nő a gazdaság, de nem várható nagy választási osztogatás, kivéve a nyugdíjasoknak, ám azért a keresetek is 10 százalékhoz közelítő mértékben növekedhetnek – derül ki a 2018-as költségvetés kormányzati tervezetének elemzéséből, amelyet a Költségvetési Tanács végzett el.
Egészen bizarr, hogy a Bajnai-kormány megszorító intézkedéséből húzhat hasznot a kabinet, amelyet megfejel kreatív inflációtervezéssel is. A lényeg, hogy a választások előtt pár hónappal érzékelhető mennyiségű pénz állhat a házhoz a nyugdíjasoknál.
Egyre többet szeretnének fogyasztani a magyarok, ehhez pedig még több hitelt vesznek fel 2017-ben - így számolnak a K&H-nál. A gazdaságunk az ő előrejelzésük szerint nem fog olyan gyorsan nőni, mint ahogy Orbán Viktor várja.
Csak a csehek és a lettek rossz eredménye hasonlítható hozzánk, Románia belehúzott.
A háztartások fogyasztása lehet a növekedés fő hajtóereje.
Az egész évet tekintve azonban a GDP növekedése valószínűleg elmarad az eddigi várakozásoktól.
Májushoz képest rontott a magyar gazdaságra vonatkozó prognózisán az Európai Bizottság. Nagy bajt azért nem látnak a szakértők.
Futotta volna rá, mégsem költöttünk oktatásra – derül ki a frissen kiadott idei OECD-jelentésből. A legtöbb kategóriában az utolsók közt kullogunk, az oktatás GDP-arányos finanszírozása pedig igazán katasztrofális.
A második negyedévben a vártnál jobban nőtt a nemzeti össztermék, de ahhoz, hogy a kormány idei célja teljesüljön, az év második felében még ennél is sokkal jobb eredményekre lesz szükség.
Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból várhatóan 0,3-0,4 százalékkal fogná vissza a magyar gazdasági növekedést.
Modellváltás egy autógyárban? Akkor nekünk annyi. Átmenetileg kicsit kevesebb pénz jön Brüsszelből? Akkor is. De ilyenkor legalább jobban látszik, hogy mire képes a magyar gazdaság e két fontos pillér nélkül. Sajnos nem sokra, még regionális összehasonlításban sem.
A kormányt és a nemzeti bankot is meglepte a péntek 13-án napvilágot látott, mellbevágó gazdasági növekedési adat. Következő szerdán a kormányzati illetékesek egymásnak adták a kilincset a miniszterelnöknél – írta a Figyelő.
Bár még a WC-ülőkét és a tápszert is külföldről viszik be hazájukba a kínai turisták, mert a hazai termékek annyira gagyi minőségűek, de az új irány szerint lesz helye a minőségi áruknak a világ legnépesebb országában. Évente 25 millió új munkahelyet hoznak létre, és szegények tömegeit emelik ki a nyomorból. Ötéves tervükről tartott előadást egy magas rangú vezető, az előadás szünetében pedig jól megfért egymás mellett a tojásos rizs és a somlói galuska.
Szépítgeti az új IMF-jelentést és magyar növekedést a Nemzetgazdasági Minisztérium. Pedig a második leggyengébb a régióban.
A gazdasági tárca szerint elsősorban a mezőgazdaság rosszabb teljesítménye okolható a lassuló gazdasági növekedés miatt, a rosszabb termésátlagokat az aszályos év okozta.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára szerint Magyarország kiemelkedő gazdasági teljesítményt mutatott 2014-ben, a bruttó hazai össztermék növekedési üteme 3,7 százalékra gyorsult, így a gazdaság teljesítménye elérte a válság előtti szintet.