OECD: Idén is lassulni fog a magyar növekedés, de jövőre lesz még rosszabb
Főleg az infláció jelenthet problémát Magyarországon – áll az OECD elemzésében.
Főleg az infláció jelenthet problémát Magyarországon – áll az OECD elemzésében.
A régiónk harmadik legfejlettebb országa voltunk, amikor beléptünk az EU-ba, most a 2004-es csatlakozók közül a hetedik helyen állunk az egy főre jutó GDP-t nézve. A Magyarországon belüli különbségek is nőttek.
Hiába volt kiemelkedően és meglepően erős a 2018-as magyar gazdasági növekedés, Románia, Szlovákia és Csehország is nagyobbat lépett az uniós átlag felé. Az egy főre eső magyar GDP még mindig csak az EU-átlag 44 százaléka.
Az eddigihez képest javította az IMF a magyar növekedési előrejelzését.
5 százalékkal nőtt a GDP 2018-ban.
A negyedik negyedévben és az év egészében is 4,8 százalékos GDP-növekedést mértek.
A tavalyi negyedik negyedévben négyéves mélyponton stagnált a gazdasági növekedés az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön kiadott előzetes becslése szerint.
Kevés konkrétumot tudtunk meg Orbán Viktor évindító sajtótájékoztatóján, ám részben még azokat is lehet vitatni. Nem véleménnyel, jobbára számokkal.
Az első becslés is meglepően nagy GDP-növekedésről szólt, most viszont még ezen is javított a KSH.
Az elemzőket is meglepte, mekkorát nőtt a magyar gazdaság az előző negyedévben.
A korábbi becsléshez képest nagyot emelt a magyar GDP-növekedési előrejelzését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank
Nagyot lökhet a magyar gazdaságok a BMW-beruházás, de erre még sokat kell várnunk. Egyre több adót fizetünk be, de az infláció nőni fog az MNB szerint.
Bajban vannak a német autógyárak és ezt Magyarország is megérezheti; közel két évtizedes rekordot döntött a GDP-növekedésünk; Mészáros Lőrincnek két rossz napja is volt. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A kép nem olyan rossz, hiszen Magyarország esetében javított az Európai Bizottság a növekedési előrejelzésen, miközben az EU egészében lassulást vár.
Idén 4, jövőre már csak 3,3 százalékos lehet a magyar gazdaság növekedése az IMF szerint. Eddig nem hittek abban, hogy összejöhet 2018-ban is a 4 százalék.
Már az előzetesen megadott 4,6 százalékos növekedési adat is szép volt, a végleges szám azonban még ennél is jobb.
Már az sem feltétlenül igaz, hogy az EU-pénzek hajtják a GDP-t.
Az Európai Bizottság idén 4 százalékos, jövőre pedig 3,2 százalékos gazdasági bővülésre számít.
Egyre inkább egyoldalúvá válik a gazdaság növekedési szerkezete.