165 millió forintért rendelt szőnyegeket a Matolcsy-alapítvány a Windsori kastélyt és a Fehér Házat is ellátó cégtől
A Doktori Iskolát díszítik majd a GKI-alelnök felesége igazgatta kézműves manufaktúrától rendelt méregdrága, exkluzív szőnyegek.
A Doktori Iskolát díszítik majd a GKI-alelnök felesége igazgatta kézműves manufaktúrától rendelt méregdrága, exkluzív szőnyegek.
Főként személyi és stratégiai változások történtek és vannak folyamatban a Bónusz Brigádot működtető Skoopy Kft.-nél. Többek között új operatív igazgató került a közösségi vásárlással foglalkozó cég élére, de a két alapító továbbra sem megy nyugdíjba. Mindemellett új projektek is szerepelnek az elképzelések között.
A magyar gazdaság idei lassulásának fő oka nem az export fékeződése, hanem a beruházások 5 százalék körüli visszaesése lesz a GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint.
Dübörög a kormányzati lakáspolitika, az építési vállalkozók dörzsölhetik a tenyerüket.
A tavalyi kiugró 3,6 százalékos és az idei év első negyedévében tapasztalható 3,5 százalékos bővülés ellenére, a beruházások stagnálása miatt idén várhatóan 2,7 százalékra lassul a GDP növekedési üteme – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Habony Árpád és Győri Tibor Lokál nevű ingyenes hetilapjában a bevándorlás témaköre után újabb politikai témáról olvashat a nagyközönség.
Májusban némi hullámzás mellett már ötödik hónapja stagnált a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke, amelynek szintje így továbbra is viszonylag optimista hangulatot tükröz. A GKI által az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások kissé rosszabbak, a fogyasztóiak viszont valamivel jobbak lettek az áprilisinál.
Kissé emelkedett áprilisban a GKI-Erste-konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke, ezzel elérte januári szintjét, az üzleti és a fogyasztói várakozások is valamivel jobbak lettek a márciusinál – állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb havi előrejelzésében, amelyet az Európai Unió támogatásával készít.
Nem hisz a jegybanki 3,2 százalékos növekedési célban a Pénzügykutató, de úgy véli, viszonylag jó év lesz az idei, az árcsökkenés pedig folytatódik. Az árfolyam idén nem teszi próbára a költségvetést, azt ugyanis 310 forintos euróárfolyammal állították össze, és ezt az elemzők reálisnak tartják. A keddi kamatvágás átírta a Pénzügykutató korábbi alapkamat-prognózisát: az év végére akár 1,5–1,6 százalékra is csökkenhet.
Változatlan maradt márciusban a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke, továbbra is viszonylag optimista hangulatot tükröz; az üzleti várakozások kissé javultak, a fogyasztóiak viszont érezhetően romlottak, a 2013 őszi szintre estek – állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb havi előrejelzésében, amelyet az Európai Unió támogatásával készít.
Csökkennek az EU-s támogatások, az üzleti beruházások alig nőnek, ezért lassuló növekedés várható a GKI szerint.
Változatlan maradt februárban a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke, továbbra is viszonylag optimista hangulatot tükröz. Az üzleti várakozások kissé rosszabbak, a fogyasztóiak viszont jobbak lettek a januárinál – állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb havi előrejelzésében, amelyet az Európai Unió támogatásával készít.
A hosszú hétvégék a vendéglátásnak és a turizmusnak rendkívül előnyösek a növekvő forgalom miatt, ugyanakkor a munkanap-áthelyezéseknek nincs számottevő, mérhető gazdasági hatásuk.
A GKI Gazdaságkutató szerint idén 3,2, jövőre 2 százalékos növekedés várható a magyar gazdaságban.
Novemberben kissé csökkent a GKI-Erste konjunktúraindex az októberi, igen magas értékéhez képest; az üzleti várakozások nem változtak, a fogyasztóiak viszont romlottak – közölte a GKI az MTI-vel.
Negatív fordulat várható idén ősszel a gazdaságban, az adóváltozásokról és a költségvetésről kiderült információk miatt romlani fognak a gazdasági várakozások és a második félévben 2,5 százalékos, 2015-ben 2 százalék körüli növekedési dinamika várható a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint.
A Magyar Posta állítja: 2010 és 2013 között dulpájára emelkedett a velük szerződésben álló webáruházak száma, 32,2 százalékos részesedésükkel jelenleg piacvezetők a területen. A GKI felmérésében az állt, hogy a webáruházak inkább a futárcégeket választják.
Egy kutatás szerint havonta összesen 13 milliárd forintot adnak ki a magyarok különféle gyógyszerekre.
Az áprilisi csúcshoz képest az üzleti és fogyasztói várakozások is romlottak júliusban, de a GKI-Erste konjuktúraindex havi csökkenését túlnyomó részt az üzleti bizalmi index jelentős visszaesése eredményezte – derül ki a GKI felméréséből.
A GKI szerint a jó idei eredmények nagyrészt fenntarthatatlanok; idén az állam kiterjedt szerepvállalása révén a korábban becsültnél lényegesen gyorsabb lehet a növekedés és alacsonyabb az áremelkedés.