Orbán megígérte a parlamentben, hogy lesznek szabad választások
Az azonnali kérdések órájában Orbán Viktort kérdezték az újdörögdi balesetről, a gyermekéhezésről, novicsokos teáról és a törökök elleni vereségről.
Az azonnali kérdések órájában Orbán Viktort kérdezték az újdörögdi balesetről, a gyermekéhezésről, novicsokos teáról és a törökök elleni vereségről.
A momentumos politikust, valamint Szél Bernadettet és Gurmai Zitát csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják.
A két politikus az Iványi Gábor vezette Oltalom Egyesületnél tüntetett, ez ügyben vizsgálódik az ügyészség.
Az MSZP-s Gurmai Zita Btk.-módosítója szerint 5 év börtön járna annak, aki „a női nem elleni erőszakra vagy gyűlöletre uszít”, 3 év pedig azért járna, ha valaki tudomást szerez gyermek elleni szexuális erőszakról és mégsem tesz feljelentést.
A szocialisták szerint az alelnök sikerrel veheti az előválasztást a városban.
Két képviselő is azt akarta tudni, hogy haladnak a kisvárdai beruházások, Schanda Tamás államtitkár elintézte a választ egy mondattal.
Az MSZP kérésére. Gulyás Gergely miniszter is tapsolt.
Két ellenzéki javaslatot is elkaszáltak már a bizottságokban.
A másik ok a kormánynak a társadalmi nemre, vagyis a genderre vonatkozó megállapítás.
Szombaton a Kósa család egyik mátészalkai érdekeltsége előtt megjelenő, felháborodott állampolgárokra valakik rendőröket küldtek - közölte az MSZP.
Tóbiás József és Gurmai Zita MSZP-s politikusok Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatót, ahol egyebek mellett elhangzott: a miniszterelnöknek csak addig van szüksége az EU-ra, "amíg bevételhez tudja juttatni a haverjait és a családtagjait".
Gurmai Zita az MSZP nőszervezetének elnöke annyira megrökönyödött a szingliadón, hogy komoly lépésre ragadtatta magát. A tömeg erejével riogatja a Fidesz-KDNP-t és mindennek a tetejébe még írásbeli kérdéssel is fordult a kormányhoz.
Napról napra éri hátrányos megkülönböztetés a nőket Magyarországon, kevesebbet keresnek ugyanazzal a munkával, és még a családon belüli erőszaknak is ki vannak téve – minderről az MSZP-elnök beszélt a párt nőnapi rendezvényén. Gurmai Zita nőtagozati elnök szerint a Fidesz miatt magyar nőknek egyre nehezebb.
Az MSZP szerint a választók az önkormányzati választáson újra kezükbe vehetik saját sorsuk irányítását, a baloldalra leadott szavazataikkal pedig növelhetik saját biztonságukat és szabadságukat.