Görögországban egy központi alkalmazással ellenőrizhetnék a szülők a gyerekek internethasználatát
Az appot előre telepítenék az új telefonokra.
Az appot előre telepítenék az új telefonokra.
Régóta feszültség forrása Athén és London között az eredetileg a Parthenónt díszítő szobrok és domborművek, az úgynevezett Elgin-márványok státusa.
Görögország komoly lépéseket tehet a következő néhány évben a hadereje fejlesztésére.
Nyolc évig maradt észrevétlen a sikkasztás.
A naplementéiről is híres Szantorini, a tengerjáró hajók egyik fő megállóhelye túlzsúfolttá kezd válni, ezért a hatóságok korlátozni akarják az ide látogató turisták számát.
A kormányfő nem feltétlenül várja el, hogy az első naptól fogva száz százalékban betartsák az új szabályt.
A tavalyi áradások felduzzasztották egy folyó vizét, azonban idén visszaállt az alacsony vízszint, így az édesvízi halak a sós vizű tengeri kikötőbe szorultak.
A fiatalnak eltört az egyik lába, kórházba szállították.
Az áramszolgáltató szerint egyelőre nem találtak olyan bizonyítékot, ami ezt a feltételezést alátámasztaná.
Elővigyázatosságból azonban a hatóságok csütörtökig fokozott készültségben maradnak.
A tűz miatt az EU polgári védelmi mechanizmusát is aktiválták.
Több ország már felajánlotta a segítségét.
A görög főváros környékén mintegy 400 tűzoltó küzd a lángokkal, míg a város lakóit arra szólították fel, hogy maradjanak otthonaikban, és az ablakaikat is zárják be.
Két térség lakóit is otthonuk elhagyására szólították fel a görög hatóságok, miután a tűz elérte a lakóépületeket is.
A vélt vagy valós nemzeti érdekeket védi Gordana Sziljanovszka-Davkova, az első nő Észak-Makedónia államfői posztján.
A polgármester és sok helyi szerint is fenntarthatatlan, amit a tömeges turistaáradat okoz a szigeten.
A Patrióták Európáért populista jobboldali EP-frakció megalakításának első szakaszában volt igazán fontos Orbán Viktor számára a júniusi EP-választáson egy-egy parlamenti képviselői helyet szerzett görög Értelem Hangja, illetve a balti térséget képviselő Lettország az Első. Akkor volt ugyanis szükség arra, hogy legalább hét országból érkezzenek tagok a képviselő csoportba.
A hajózási miniszter visszavonta a stég elbontásáról szóló határozatát.
Egyre súlyosabb erdőtüzek és hőhullámok sújtják Görögországot.
A pilóták felrántották a gépet, és ki tudtak keveredni az életveszélyes szituációból.