Több kilométeres területen lepték el halak tetemei a görögországi Volosz kikötőjét – számolt be a The Guardian. A hatóságok szerint 24 óra alatt több mint 40 tonnányi döglött halat gyűjtöttek össze halászhajókkal és markolókkal, majd kamionokkal szállították el az egyébként a turisták körében népszerű kikötőváros partjaitól.
A halhullák elviselhetetlen bűzt árasztanak magukból, így a helyiek és a hatóságok most azért küzdenek, hogy azelőtt megszüntessék a szag forrását, mielőtt az elérné a város népszerű vendéglátóhelyeit.
A szakértők szerint a mostani tetemözön a múlt évi áradások eredménye, ugyanis akkor a kiömlő tengervíz háromszorosára duzzasztotta egy 1962-ben lecsapolt közeli tó vizét, amelynek vízszintje azóta újra lecsökkent. Az édesvízi halak így a voloszi kikötőbe kényszerültek, ott azonban a sós tengervíz miatt elpusztultak.

Döglött halak Volosz város kikötőjében augusztus 27-én
Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Volosz polgármestere, Achilleasz Beosz a kormányt tette felelőssé a kialakult helyzetért, amiért nem szereltek fel megfelelő védőhálót a Volosz folyó torkolatához a halmigráció megelőzése érdekében. A városvezető szerint a rohadó halmaradványok a környék más fajai számára is környezeti katasztrófát jelentenek. A görög környezetvédelmi minisztérium nem reagált a sajtó megkereséseire, a helyi ügyészek nyomozást rendeltek el az ügyben.
A döglött haltömeg a helyi vendéglátás számára is komoly következményekkel járhat, egy Voloszhoz közeli étterem tulajdonosa arról számolt be a lapnak, hogy forgalma már idén is 80 százalékot esett az egy évvel korábbi áradások miatt.
Nyitóképünkön a döglött halak Volosz város kikötőjében 2024. augusztus 27-én. Fotó: Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP