A keddi szuperhold tizenegy arca - képgaléria Athéntól, Manhattanen át Salgótarjánig
Ki nem hagyták volna a fotósok, hogy lekapják, ahogy városuk felett megjelenik a júniusi telihold.
Ki nem hagyták volna a fotósok, hogy lekapják, ahogy városuk felett megjelenik a júniusi telihold.
Euforikus hangulatban lépett be Törökország a NATO-ba hét évtizeddel ezelőtt. A Nyugat felé orientálódó ország a szovjet fenyegetéstől keresett védelmet, felvétele a Nyugat számára pedig vitathatatlan stratégiai jelentőséggel bírt.
Athén intenzíven lobbizik ezért Brüsszelben. Korábban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elvetette ezt, de a tagállamok vezetőinek csúcsszervét vezető Charles Michel felkarolta a fal uniós finanszírozásának tervét.
A bíróság még pénteken vesztegetés elfogadásában, pénzmosásban, hivatali visszaélésben és bűnszövetkezet létrehozásában találta bűnösnek Sorin Oprescut. Athénig menekült a börtön elől.
Száguldanak az ingatlanárak Magyarországon, ezen belül is különösen látványos a nyaralók drágulása. A Balkánon egyre több környék van, ahol olcsóbb venni egy tengerparti házat és átjárni oda, mint a Balaton partján bevásárolni, de még Nyugat-Európában is akadnak helyek, amelyeknek az ingatlanárai versenyképesek a drágább balatoni településekével.
A korlátozások közül csak a repülőgépeken kötelező maszkviselés marad meg.
A kerülő oka az EU által bejelentett repülési tilalom.
Franciaországtól vesznek haditechnikai eszközöket. Az eddigi 18 Rafale vadászbombázójuk mellé még vesznek hatot.
Felbecsülhetetlen, pénzben nehezen kifejezhető művészi értékről van szó, amely ráadásul jelentős bevételt hoz London idegenforgalmának. Nézzük először a jól ismert tényeket, majd ismerkedjünk meg a londoni és athéni érvekkel, végül az ügy legújabb fejleményeivel.
Görögország és Portugália is bejelentette, hogy hadfelszerelést küldenek Ukrajnába.
Több száz embert evakuáltak a hajóról. Halálos áldozatokról eddig még nem érkezett hír, azonban tíz embert egyelőre nem találnak.
Egy 124 szobás, úszómedencés, felújítandó szállodát vásároltak meg.
A rengés epicentrumától mintegy 225 kilométerre található fővárosban is érezni lehetett.
100 eurót, vagyis kb. 35 ezer forintot kötelesek fizetni addig, míg be nem oltatják magukat.
Főként az éjjeli életet korlátozzák 2022 első heteiben.
Az „Alkotmány Védelmezői” csoport szerint az oregánó a hatékony ellenszere a koronavírusnak, de biztos ami biztos, fel is vonultak a diákok kötelező maszkviselése ellen.
A katolikus egyházfő a demokrácia vívmányait dicsérte Görögországban. Athénban legutóbb húsz éve járt katolikus egyházfő.
Az ismert kikötőváros, Agiokampos közelében végeztek ásatásokat a szakemberek, ott találtak olyan kerámiát, amire a Meliboea szót vésték.
Három év börtönt kaphatnak, ha nem mennek.