Felbecsülhetetlen, pénzben nehezen kifejezhető művészi értékről van szó, amely ráadásul jelentős bevételt hoz London idegenforgalmának. Nézzük először a jól ismert tényeket, majd ismerkedjünk meg a londoni és athéni érvekkel, végül az ügy legújabb fejleményeivel.
A később róla elnevezett szobrokat egy angol diplomata, Lord Elgin vásárolta meg és szállíttatta Londonba, aki a kérdéses, 1801–1812 közötti időszak első részében a brit korona képviselője volt az akkoriban az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozó Athénban. A diplomata a mindmáig hangoztatott brit álláspont szerint minden szükséges engedéllyel rendelkezett a szobrok „begyűjtéséhez” és kiviteléhez az országból.
A súlyos remekművek viszontagságos tengeri úton, több év alatt érkeztek Londonba, eredetileg azzal a céllal, hogy Lord Elgin skóciai birtokát díszítsék. A márványok megszerzése és szállítása azonban olyan hatalmas összegeket emésztett fel, hogy a lord végül kénytelen volt megválni tőlük. A vevő pedig nem volt más, mint a brit állam, mely 35 ezer akkori fontot fizetett a szobrokért. Az összeg nagyságára való tekintettel az ügylet 1816-ban a parlament elé került, mely mindössze kétfős többséggel hagyta jóvá azt. Bár ez a szavazás nem arról szólt, hogy a szigetország jogszerű tulajdonosává válhat-e a márványoknak, hanem arról, hogy a kincstár kiadja-e értük ezt az akkortájt jelentősnek számító összeget, a szoros eredmény jól jelképezi az ügyben brit politikai körökben és a közvéleményben azóta is tapasztalható megosztottságot.
Jó eséllyel simán lekörözi majd a Tisza Párt ősszel startoló előválasztása nemcsak a hasonló, 2021-es ellenzéki akció 663 ezres adatát, de még a Nemzet Hangja szavazás 1,1 millió résztvevővel beállított saját rekordját is. A megvalósítás logisztikai rémálom lesz komoly buktatókkal, ráadásul a siker mellett politikai veszélyekkel is járhat.
A Tisza Párt szerint visszataszító, hogy a Fidesz és a propagandája az önkénteseik után kutakodnak.
A parkoláson évente 120 millió forintot tud megtakarítani a Hegyvidék, a közétkeztetés ára nem nőtt, és több üzemeltetési munka is olcsóbb lett az új közbeszerzési rendszerben.
Az „aki akar, az dolgozhat” kijelentés ugyanakkor számos vidéken nem több, mint hiú ábránd.
