Ilyen nincs: nem fogja elhinni, kinek a képe fogadja az utasokat a schwechati reptéren
Lehet, hogy a Népszabadság-balhét is ennek a cégnek köszönhetjük?
Lehet, hogy a Népszabadság-balhét is ennek a cégnek köszönhetjük?
Januártól pénzt számít fel az elektronikus számlák tárolásáért a Díjnet. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztóknak fizetniük kell, ha azt szeretnék, hogy az elektronikus számlák kezelője a másfél évnél régebbi dokumentumokat is megőrizze. Az állami posta mellett azok is jól járnak ezzel, akik ezekben a napokban kerülnek a kegyvesztett bankár, Spéder Zoltán helyére az FHB Jelzálogbankban.
Összefoglalta a Népszabadság-ügy fejleményeit a keddi Le Monde. A francia napilap szerint az újság ügyében az Európai Bizottság sem tud odahatni, a szerkesztőség és a lap sorsa továbbra is bizonytalan.
Az osztrák üzletember állítása szerint azért kellett felfüggeszteni a Népszabadságot, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse az alkalmazottakat. Pethő Péter főszerkesztő-helyettes reagált a Mediaworks-vezér kijelentéseire: "ez egy kabaré, bohóctréfa."
Gazdasági okokkal magyarázza Heinrich Pecina a Népszabadság kiadásának felfüggesztését egy osztrák lapnak adott interjúban.
Levélben már elküldték kérdéseiket a szombaton felfüggesztett népszabadságosok Heinrich Pecinának, a Mediaworks kiadót birtokló Vienna Capital Partners (VCP) tulajdonosának. Ám a személyes találkozás elmaradt, és válaszokat sem kaptak kérdéseikre a VCP bécsi irodájában.
Egy hűtlen kezelési ügyben ült a bíróságon Heinrich Pecina, a Mediaworks-tulajdonos VCP feje azon a napon, amikor a kiadó vezetői betegségre hivatkozva rázták le a Népszabadság tárgyalni érkező újságíróit.
Ma kezdődhet a tárgyalás a szerkesztőség és a kiadó között a Népszabadság eladásáról. Az ügylet bonyolultnak ígérkezik, és kérdéses, politikai támogatás nélkül el tudja-e érni a felfüggesztett lap az újraindulást.
A Mediaworks közleménye szerint Rónai Balázs eddigi vezérigazgató saját kérésére távozott posztjáról, helyét megbízottként Katona Viktor vette át.
Ha Pecina el akarná adni a lapjait, akkor a miniszterelnök alatti szinttel kár is lenne próbálkoznia. Vélemény.
A Heti Válasz online kiadása szerint az eddigi többségi tulajdonos ki akarja vásárolni az MSZP részesedését.
A magyar gazdaságról, ezen belül is a Népszabadság és több más helyi lap felvásárlásáról írtak osztrák, belga és olasz lapok.