Hont András
Hont András

De. Itt igenis a sajtószabadságról van szó.

Valóban van valami groteszk abban, hogy az MDP és az MSZMP egykori központi lapjának beszántása válik a sajtószabadság elleni támadás szimbólumává. De a tény ettől még tény marad: igen, a Népszabadságnak mint újságnak a megszüntetése komor határkő azon az úton, amelynek vége a magyar sajtó szabadságának teljes elsorvasztása.

Lehet tökfölösleges lamentálásba fogni az üzlet természetéről, meglehet hallgatni a fontoskodó, rózsaszín inges lótifutikat, amint veszteségről, portfólióról, stratégiai irányváltásról és piacról handabandáznak – csak éppen minek? Minden ilyen jellegű eszmefuttatás már a kiindulási alapnál bukik, hogy tudniillik Magyarországon létezik olyasmi, hogy médiapiac. Az érvényesüléshez ugyanis nem fölkészültségre, szorgalomra, innovációra, szerencsére és tőkére van szükség, hanem nyelvre és a szakmai követelmények totális figyelmen kívül hagyására. Nyilván a folyamat nem tegnap kezdődött, a rendszerváltás médiarendszerének eleve súlyos fogyatékosságai voltak, a versenyt mindvégig torzították a nyílt politikai beavatkozások, a nagy állami vagy állammal üzletelő cégek manipulációi, és természetesen voltak elkényelmesedett, a múltból itt ragadt, változtatni képtelen tulajdonosok, meg a zavarosból föltűnő, percnek élő, inkompetens menedzserek. Lehet ezekről is értekezni, csak nem akkor, amikor családok százainak megélhetése kerül veszélybe pusztán azért, mert tisztességes újságírók végezni próbálták a munkájukat. Hiszen a konkrét történet sem a gazdaságról, a piaci logikáról szól, hanem a hatalomról és kiszolgálóiról. Nézzük lépésenként a Népszabadság-sztorit.

  1. Úgy kezdődött, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik legvisszataszítóbb nyúlványa, a Médiatanács megakadályozta az Axel Springer és a Népszabadságot kiadó Ringier egyesülését, mikor az általa adott szakvélemény alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem járult hozzá a fúzióhoz. Az indok az volt, hogy az egyesült vállalat túl nagy befolyásra tenne szert a napilap piacon. érdekes, de amikor a Springer megyei lapjai és a Ringier két országos napilapja egy kézben egyesül, csak máséban, a GVH már nem aggódik a befolyás miatt.
  2. A kisebbségi tulajdonos, de a döntéshozatalban megkerülhetetlen MSZP-s alapítvány, nem akart élni elővásárlási jogával, az akkori pártelnök úgy kalkulált (!), hogy megnyerik a választást (!!), és akkor más helyzetből tárgyalhatnak mind a tulajdonosokkal, mind a szerkesztőséggel – mivel az MSZP sem a független újságírásban érdekelt. A párt parlamenti (később európai parlamenti) képviselője Szanyi Tibor megfogalmazásában: „kevésbé vagyunk érdekeltek abban, hogy a mi pénzünkön minket gyalázzatok”. Úgyhogy az MSZP-nek nem kéne most a Népszabadság mellett tüntetést szerveznie, nagyon nem.
  3. Már csak azért sem, mert a Ringier-vel is képtelen volt megegyezni, igaz, a cég sem mutatott különösebb a rugalmasságot, pedig nem más tárgyalt részükről, mint Gerhard Schröder volt szocdem kancellár – ennyit a nemzetközi baloldalról.
  4. Hogy, hogy nem, a GVH már nem látott akadályt a Springer-Ringier-fúzióban, miután a két cég eladta a titokzatos Vienna Capital Partnersnek a tulajdonukban lévő nyolc megyei napilapot, a Világgazdaságot, a Népszabadságot és a miniszterelnök kedvenc újságját, a Nemzeti Sportot. Itt megint elköszönhetünk a piaci logikától, hiszen elképzelhető, hogy a VCP élén álló üzletember, Heinrich Pecina nem "valódi" tulajdonos, nem a lapok piaci részesedését akarja növelni, a működést rentábilisabbá tenni, hanem zsíros üzletet akar kötni vagy közvetlenül a NER-rel, vagy egy NER-közeli vállalkozóval.
  5. Utóbbira Spéder Zoltán tűnt a legmegfelelőbb és legkézenfekvőbb személynek, csakhogy ő időközben kegyvesztett lett. Maradt az, hogy a rezsim valamelyik médiacsoportjához kerül a lap – vélhetően rengeteg közpénzzel a háttérben. Akkor ismételten ennyit az üzleti alapú döntésekről.
  6. Mindez akkor, amikor a Népszabadság legutóbbi történetének egyik legerősebb időszakában van, nyomába eredt Matolcsy „Don Juan” Györgynek és Rogán „Aurelio” Antalnak, fehéren-feketén bemutatva, hogy az illető urak a mi pénzünkből a miként intézik szerelmi ügyeiket és hétvégi mulatozásaikat.

Ez utóbbi momentum a legfájóbb az egészben. Mert miközben a szolidaritás teljes a Népszabadság munkatársaival, a legnagyobb vesztesek nem ők, hanem azok, akik a csicskasajtó számára teljességgel ismeretlenek: az olvasók.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!