"Az angol nyelv kilenc legfélelmetesebb szava az, hogy a kormányzattól jöttem, és azért vagyok itt, hogy segítsek." (Ronald Reagan)

Sok van, mi csodálatos, de Lázár Jánosnál nincs semmi csodálatosabb. A kormányinfón a miniszterelnökséget vezető miniszter határozottan cáfolta, hogy a Népszabadság tulajdonosa találkozót kért volna főnökétől a lap eladásáról, éspedig ily módon: a Népszabadság ügye "nem szerepel a kormány munkarendjében, nem hiszem, hogy a miniszterelnök ilyen kérdésekkel foglalkozna".

De állj, mit is cáfolt ezzel Lázár János? A Népszava kérdése ugyanis nem úgy szólt, hogy a kormány bármilyen okból napirendre tűzi-e az ország mértékadó napilapjának megvételét vagy más, ezzel összefüggő problematikát, hanem azt, igaz-e, hogy Heinrich Pecina találkozót kért Orbán Viktortól az ügyben. Ettől a választól még akár lehetett is, vagy a közeljövőben létrejöhet egy Orbán–Pecina meeting, a cáfolatot ugyanis erősen hitelteleníti a "nem hiszem"-mel kezdődő félmondat. Meg ez is:

Ez egy szabad piac, mindenki azt csinál, amit akar, nem kívánunk ebben állást foglalni sem. Nincs kormányzati álláspont a magyar médiapiac jövőjéről.

Ha tehát hinni lehet Lázár Jánosnak, akkor ő egy magyar Libertárius Párt elméleti megalapozásán dolgozik: a Fidesz sikerrel lebontotta a szabad piac minden elképzelhető akadályát, Magyarországon éjjeliőrállam van, gazdasági formánk a laissez faire, a vállalkozások boomolnak, áramlik be a külföldi tőke, az államnak eszébe nem jut olyanokkal pöcsölni, hogy valaki mihez kezd a pénzével, médiájával. Magánügy, egyéni szocprobléma.

A Népszava információja egészen pontosan úgy szólt, hogy Pecina, a Vienna Capital Partners (VCP) főtulajdonosa "a Népszabadság eladásáról kíván tárgyalni a kormányfővel. Úgy tudjuk, a vevő Habony Árpád – vagy valamilyen érdekeltsége – lehet". A most kormányzatilag kilövési engedély által sújtott Spéder Zoltánt pedig (akinek bankjában, a Mediaworksnek is hitelező FHB-ban amúgy résztulajdonos a VCP), lehetséges vevőként azonosították, legalábbis mostanáig. Legkésőbb a nyolc órán át, gyerekei előtt tartott házkutatás és a Vajna-tévé "Rejtőzködő milliárdosok" c. kedélyes pogromhangulata után erre már kevés az esély.

Azt természetesen nem tudjuk, létrejött-e már a míting, vagy létre fog-e jönni, és hogy a médiapiac vagy mondjuk az FHB ügye lehet-e a téma. Ám azt kezdettől fogva sejteni lehetett, hogy a Fidesz-közeli körökben is mozgó, semmilyen médiatapasztalattal nem bíró bécsi tőkepartner csak ideiglenes tulaja az értékes médiaportfóliónak (a vezető politikai napilapon kívül abban van a Világgazdaság és több megyei lap is). Ahogy az is nyilvánvaló, mert Magyarországon élünk, hogy ha Pecina el akarná adni a lapjait, akkor a miniszterelnök alatti szinttel kár is lenne próbálkoznia.

Nem a mai Magyarországon él az, aki nem vágná rá azonnal Habony Árpád vagy Mészáros Lőrinc nevét arra a kérdésre, kik lehetnek potenciális vevői a Népszabadságot is magában foglaló médiacsomagnak. És ez csak azért van, mert a magyar piac szabad, ahol mindenki azt csinál, amit akar. A 168 óra úgy tudja, a miniszterelnök kedvenc gázszerelő-polgármestere nemcsak hogy érdeklődik a Mediaworks iránt, de már folynak is a deal előkészületei, még szerencse, hogy nincs kormányzati álláspont a magyar médiapiac jövőjéről. Ugyancsak a hetilap tudta meg, hogy Simicska Lajos viszont az Indexszel vigasztalódhat, merthogy "komoly opciós szerződése van" a vásárlásra; na most ilyenje volt ugye a TV2-re is, azóta is bíróságilag várjuk ezen jog érvényesítését.

A szabad piacot mindennél jobban tisztelő kormányzat segítő keze eddig csak pusztítani tudott a médiaviszonyok területén is, értéket teremteni nem. A jelenlegi hatalom hátsó fertályából történő újságírás (Magyar Hírlap, Magyar Idők, 888, Pesti Srácok, Lokál és társaik) lehet, hogy értékes a szabad piacot mindennél jobban tisztelő kormányzat hosszú távú társadalompolitikai és rövid távú kampánycéljai számára, de teljesen értéktelen bárki másnak, aki tájékozódni szeretne dolgokról.

A már régen nem párt(közeli)lap, a Népszabadság más minőség. Ha a lap habonyizálódás útján dől be, vagy ha a Fidesz felcsúti főoligarchája-vagyonkezelője juthat hozzá az ismert korrupt közállapotok miatt, akkor a nyilvánosság számára elvész az amúgy is egyre csökkenő számú, mértékadó kontrollinstanciák egyike, egy olyan független média, amely például épp a fenti korrupt közállapotokat képes napról napra nyomon követni, a közpénzek kifürkészhetetlen útjait érthetően bemutatni. Nem kell ahhoz Freedom House-nak lenni, hogy ezt néhai demokráciánk további leépíteseként értékeljük.

Most pedig helyreigazítás következik, hiszen ha Lázár János a médiaügyekről azt mondta, "nem hiszem, hogy a miniszterelnök ilyen kérdésekkel foglalkozna", akkor az biztos úgy van, és akkor kénytelenek vagyunk korrigálni magunkat.

Orbán soha nem mondta tavaly a Napi Gazdaságnak, hogy "nem szuverén az az ország, ahol a közgondolkodást alakító eszközök többsége külföldi kézben van. Itt állhatnánk jobban is." Orbán soha nem ragaszkodott ahhoz, hogy legalább egy országos kereskedelmi tévé "magyar tulajdonba" kerüljön, hogy az "magyar, nemzeti szempontokat" érvényesíthessen. Orbán soha nem hívott össze "műhelybeszélgetést" kormányhű lapszerkesztőknek, ahol közölte, leállítják a hirdetéseket a hozzájuk közeli médiában, mostantól az állami média lesz fő szócsövük. Orbán soha nem próbált meg azon azon áron kiegyezni Simicskával, hogy az adja fel médiaportfólióját.

És mivel tagadhatatlanul erős a kontinuitás az első Orbán-kormány társadalommérnökösködő akaratával: 1998-ban Orbán soha nem hirdetett "médiaegyensúlyt", Elek István pedig soha nem írta le: "A polgári kormány... Elődeivel ellentétben a közjó érdekében aktív szerepet készül vállalni a médiapiaci kínálat és kereslet alakításában... E szándék jegyében hirdette meg a kormány a polgári sajtó pozitív diszkriminációját." Tóth Gy. László miniszterelnöki tanácadó soha nem állapította meg, hogy "A megszerzett politikai hatalmat a kívánatosnál sokkal kisebb mértékben sikerült gazdasági és kulturális tőkévé konvertálni." Magyarországon soha nem működtek ellenzék nélküli, csonka médiakuratóriumok. 2002-ben Orbán soha nem követelte, hogy olasz mintára legyen egy bal-, és egy jobboldali állami tévécsatorna. Az ilyesmi mindig is távol állt tőle.

A magyar nyelv kilenc legfélelmetesebb szava valószínűleg az, hogy "közpénzből vettem egy napilapot, és még bérelhetek pár festményt".

(Disclaimer: a szerző 2002 és 2005 között a Népszabadság munkatársa volt)