A Hertz rosszul járt a villanyautókkal, több tízezer kocsiját cseréli le benzinesre
Az autókölcsönző két évvel ezelőtt még százezer Teslát rendelt.
Az autókölcsönző két évvel ezelőtt még százezer Teslát rendelt.
Nem csak hogy duplájára nőttek az autókölcsönző cégek árai a legfelkapottabb turistaközpontokban, de örülhetnek a bérlők, ha egyáltalán van elvihető autó. Az elmúlt két év turbulens piaca megtépázta a hagyományos autóbérléssel foglalkozó cégeket is. A megoldást részben a magánautók megosztását kiszolgáló cégek jelenthetik.
A szupererős kompresszoros V8-as motorral szerelt amerikai izomautók terelgetése igényel némi vezetési tapasztalatot.
A koronavírus-járvány nyomán korábban csődvédelembe menekült amerikai cég teljesen megújulva lábalna ki a válságból. A Hertz a feltámadását az elektromos autók mellett arra is alapozza, hogy Tom Brady lett a reklámarca.
Az elnök-vezérigazgató 700 ezer dollárt kapott, a pénzügyi vezető pedig 600 ezret.
Ez az első jól ismert világcég, amelyet derékba törte a koronavírus-járvány.
Miközben órákra lehet a csőd bejelentésétől az ágazat egyik legnagyobb nemzetközi cége, a Hertz, a rövid távú autókölcsönzéssel foglalkozó magyar cégek talpa alól is lassan kicsúszik a talaj.
Ideális esetben vége az autókölcsönzők trükközésének a rejtett költségekkel, mert az EU egyértelműbbé és átláthatóbbá tette az autóbérlés árképzését.
Az erőhiányban nem szenvedő sportkocsi külsejét rendkívül ízléses módon sikerült az autókölcsönző stílusára hangolni.
Ebben az autóban most kivételesen nem a sok száz lóerő, hanem az IT-fejlesztések a legfontosabbak.
Karakterek helyett színes hullámokból áll szerdán a Doodle a Google kezdőlapján. Így emlékeznek Heinrich Rudolf Hertz német fizikusra, az elektromágneses hullámzás felfedezőjére.
A Hertz felfüggesztett 34 muszlim buszsofőrt azt követően, hogy elmérgesedett a velük korábban a munkaidő alatt végzett imádkozásról kipattant vita – jelentette a Seattle Times című lap.
Vélhetően lesz egy-két jó ajánlat a kényszereladások közt.
Jelentős készletektől kénytelenek megválni az autókölcsönző cégek, amelyeknek hamar meglehet a felvevőpiaca.