Húsz évvel apja után, ugyanabba az F1-es Hondába pattant Max Verstappen
Kisgyerekként is ült már benne, amikor Jos Verstappen a Hondának tesztelt.
Kisgyerekként is ült már benne, amikor Jos Verstappen a Hondának tesztelt.
Utána a hírek szerint a Porsche lesz az osztrákok motorszállító partnere.
Vázoljuk, hogy körülbelül hogyan festene egy háromajtós Civic Type R.
A tizenegyedik generációs Civic sportverziója közúton és versenypályán egyaránt igen komoly vezetési élménnyel kecsegtet.
A japán gyártó utolsó tisztán benzines modelljének hivatalos leleplezésére a jövő héten kerül majd sor.
Megérkezett a japán gyártó nagyobb szabadidő-autójának hatodik generációja.
Már nem kell sokat várnunk a 300 lóerősnél erősebb új csúcs-Civic hivatalos leleplezésére.
A Honda megoldotta, hogy legújabb modellje ne csak keveset fogyasszon, hanem emellett korrekt vezetési élménnyel is szolgáljon. Kipróbáltuk az elődjénél konzervatívabb külsejű vadonatúj Civicet.
A japán gyártó szabadidő-autója nem meglepő módon hatékony hibrid hajtáslánccal áll csatasorba.
Michelisz Norbert benzines és elektromos versenyautóval egyaránt rajtvonalhoz áll a mogyoródi aszfaltcsíkon.
Már nem kell sokat várnunk a minden korábbinál gyorsabb Civic hivatalos leleplezésére.
Nincs benne semmilyen váltó, van viszont benne egy alaposan átgondolt remek hibrid hajtáslánc, melynek révén akár kettessel kezdődő fogyasztási értéket sem lehetetlen hozni. Ráadásul nem is néz ki rosszul: ez a belül hatalmas új Honda HR-V.
Hazai - suzukai - pályán ment rekordidőt az újdonság, amelynek érdekessége, hogy pontosan még mindig nem árulták el, milyen motort használ az új Type R.
Az Aszimo legnagyobb eredménye persze nem ez, hanem az a több ezer előadás, amit ő tartott.
Az első autókat az ígéretek szerint idén ősszel vehetik át a megrendelők.
Egy friss felmérés szerint önvezetés fronton az Apple-ben jobban bíznak az autósok, mint a Hondában vagy az Audiban.
A hibrid technika nélküli, kizárólag kéziváltóval szerelt sportmodell teljesítménye akár a 400 lóerőt is elérheti.
Felkerestük a magyar gyártmányú motorok Mekkáját, azt a magántulajdonban lévő múzeumot, melyhez fogható nincs még egy a világon.