#IMF-hitel

Görögország nem kér IMF-segélyt
 

Görögország nem kér IMF-segélyt

Görögország nem lép ki az euróövezetből, nem kér segítséget az IMF-től és ígéretet tesz, hogy a költségvetési reformok nem sújtják majd a szegényeket - jelentette ki a görög kormányfő szerdán sajtóértekezleten, amelyen kormánya első száz napos hivatali idejéről számolt be.

hvg.hu hvg.hu





Le Figaro: az IMF elégedett Magyarországgal
 

Le Figaro: az IMF elégedett Magyarországgal

Miután a csődöt Magyarország 2008-ban épphogy elkerülte, jelenleg jó úton van a pénzügyi rendszer rendbetételéhez. Ezt az elégedettséget fejezte ki a Le Figaro című francia napilap szerint a Nemzetközi Valutalap (IMF) legutóbbi, harmadik felülvizsgálata során elért szakértői szintű megállapodás.

MTI MTI


Oszkó: jövőre derül ki, kell-e még IMF-hitel
 

Oszkó: jövőre derül ki, kell-e még IMF-hitel

Oly jelentősen javult Magyarország hitelessége az elmúlt hónapokban, hogy jövőre el lehet majd dönteni, szükséges-e még a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatása - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden a Dow Jones hírügynökségnek. Azt is elmondta, nem látja szükségét újabb külföldi kötvénykibocsátásnak idén, ugyanakkor érdemes újra elgondolkodni a belépésen az európai árfolyam-mechanizmusba.

MTI MTI



Késik a 2010-es költségvetés Lettországban
 

Késik a 2010-es költségvetés Lettországban

A tervezettnél később, csak novemberben kerül a lettországi parlament elé a jövő évi költségvetés tervezete a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások elhúzódása miatt, közölte pénteken a balti állam miniszterelnöke.

MTI MTI




Fehéroroszország megkapta az IMF-hitel második részletét
 

Fehéroroszország megkapta az IMF-hitel második részletét

Fehéroroszország megkapta az IMF készenléti hitel második részletét - közölte csütörtökön a fehérorosz jegybank. Az IMF a héten korábban hagyta jóvá a hitel második, 679 millió dollár részletének folyósítását, egyúttal egymilliárd dollárral, 3,52 milliárd dollárra növelve az ország pénzügyi támogatásának teljes hitelkeretét.

MTI MTI

Bulgária és Horvátország sem ússza meg az IMF-hitelt
 

Bulgária és Horvátország sem ússza meg az IMF-hitelt

A július eleji választások után felálló új bolgár kormány azonnal a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordul hitelért, és Horvátország is rászorul a nemzetközi pénzügyi szervezet segítségére - legalábbis, az osztrák Raiffeisen Centrobank AG vezető közgazdásza szerint.

MTI MTI


Bajnai: hazánk a legprudensebb gazdaságok között van az EU-ban
 

Bajnai: hazánk a legprudensebb gazdaságok között van az EU-ban

Jelenleg úgy néz ki, hogy ha a piacok tovább javulnak, ahogyan az utóbbi két hónapban tették, és ha Magyarország tevékenysége segít a bizalom visszaállításában az ország iránt, akkor bizonyára képesek leszünk finanszírozni magunkat a piacról - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken a CNBC gazdasági televíziónak az EU-csúcsértekezlet brüsszeli helyszínén.

MTI MTI

Orbán: azt mondtam Surányinak, kérem, maradjon!
 

Orbán: azt mondtam Surányinak, kérem, maradjon!

A jobbközép ellenzék tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) jövőre egy új hitelcsomagról, ha megnyeri a parlamenti választásokat, és a gazdaság növekedésére összpontosít, miközben az euró bevezetése 2014-ig nem valószínű - jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz elnöke a Reutersnak.

MTI MTI

Járai: az IMF fut a pénze után Magyarországon
 

Járai: az IMF fut a pénze után Magyarországon

Egyelőre beláthatatlan messzeségben van Magyarországon az euró bevezetése, még helyes gazdaságpolitikát folytatva is legalább 4-5 év kellene ahhoz, hogy realitás legyen a közös európai pénz - hangoztatta Járai Zsigmond volt jegybankelnök Vasegerszegen egy gazdasági fórumon.

MTI MTI