Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egyelőre beláthatatlan messzeségben van Magyarországon az euró bevezetése, még helyes gazdaságpolitikát folytatva is legalább 4-5 év kellene ahhoz, hogy realitás legyen a közös európai pénz - hangoztatta Járai Zsigmond volt jegybankelnök Vasegerszegen egy gazdasági fórumon.
Ugyan a gazdasági válságban nagy szükség lenne a nagyobb stabilitást és alacsony kamatokat jelentő "kemény pénzre", de az ország nincs felkészülve az euró fogadására. Ha előkészítés nélkül vezetnék be az eurót, az további gazdasági visszaesést okozna - magyarázta Járai.
A volt jegybankelnök hangsúlyozta: a pénzügyi, költségvetési egyensúly megteremtése szükséges, de önmagában nem elegendő a válság hatásainak leküzdéséhez. Véleménye szerint a vállalkozások versenyképességét kellene növelni, és elsősorban a bürokrácia csökkentésével, a korrupció elleni hatékonyabb fellépéssel, valamint a vállalkozásokat terhelő adók és járulékok jelentős csökkentésével lehetne eredményeket elérni.
A Nyugat-dunántúli Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének, valamint a Vasegerszegi Közéleti Klub rendezvényén kifejtette: a gazdasági válság miatt elképzelhető, hogy az Európai Unió könnyít majd az euró bevezetésének feltételein, amit személy szerint ő korábban elképzelhetetlennek tartott. "Én ugyanígy elképzelhetetlennek tartottam azt is, hogy az IMF megment bennünket a csődtől, (...) ma már minden előfordulhat" - mondta a volt jegybankelnök.
A Nemzetközi Valutaalap által nyújtott hitelről szólva Járai Zsigmond kijelentette: valószínűsíthető, hogy a hitel lejárta után - ami 2010 márciusában esedékes - újabb hitelt kap majd Magyarország. Úgy fogalmazott: "Most már az IMF is fut a saját pénze után, az unió pedig nem engedheti meg, hogy egy tagállama csődbe menjen, hiszen annak tovább gyűrűző hatásai lennének".
A gazdasági válságról szólva kijelentette: nem lehet megmondani, mi lesz annak a következménye, hogy "a rossz bankok és a rossz bankárok tovább tevékenykednek". Véleménye szerint a válság, természeténél fogva, megtisztíthatná a gazdaságot, de most nem ez történik. Egyelőre nem lehet megmondani azt sem, hogyan fogják majd visszafizetni a bankok, amit a megmentésükre kaptak. Egy biztosnak látszik, nem lehet majd többé olcsó hitelekhez jutni - húzta alá Járai Zsigmond.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”