Románia újabb IMF-megállapodást akar
Továbbra is támogatja azt az ötletet Traian Basescu román államfő, hogy Románia a jövő évben újabb hitelmegállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében nemzetközi hitelintézetekkel.
Továbbra is támogatja azt az ötletet Traian Basescu román államfő, hogy Románia a jövő évben újabb hitelmegállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében nemzetközi hitelintézetekkel.
Elképzelhető, hogy Macedónia a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 400 millió eurós hitelt vesz fel, továbbá eurókötvény-kibocsátást is fontolgat.
Magyarország számára védőhálót jelentene, ha úgynevezett elővigyázatossági hitelmegállapodást kötne az IMF-fel – válaszolta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
Románia új kölcsönszerződést köt jövőre a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) költségvetési hiányának a finanszírozása céljából − jelentette be kedden Traian Basescu román államfő.
Görögország a jövő héten megkapja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) készenléti hitelkeretének második, 2,57 milliárd dolláros részletét, ugyanis június végéig teljesítette az összes feltételt - jelentette be a Valutaalap, amelynek az igazgatótanácsa már rábólintott az összeg megadására.
Magyarországnak az adósság stabilizálásához újabb IMF-program nélkül is legalább olyan költségvetési megfontoltságot kell tanúsítania, mintha lenne megállapodása a valutaalappal − áll londoni felzárkózó piaci elemzők pénteki helyzetértékelésében, amely szerint hosszabb távra szóló költségvetési tervezés nélkül Magyarország elvesztheti hozzáférését a piaci finanszírozáshoz.
A magyar államnak jelenleg 3,5 milliárd euró összegű devizabetétje van a Magyar Nemzeti Banknál, és nagyjából ennyit használhat fel a következő években lejáró devizaadósság törlesztésére − közölte az MNB sajtóosztálya.
Feltételes megállapodást kötött a boszniai kormány a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével; az egyezség szerint az IMF felszabadítja a Boszniának megítélt készenléti hitel esedékes részletét, ha a balkáni ország hatóságai a hónap közepéig teljesítik az előírt feltételeket.
A bankadó kivetése helyett a közszféra drasztikus zsugorításával lehetett volna teljesíteni az idei költségvetési hiánycélt – állítja Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere. Szerinte az Orbán-kormány elpuskázta az IMF-EU tárgyalásokat, nincs kiérlelt gazdaságpolitikai koncepciója, miközben Bajnaiék a legfőbb problémákat megoldották, többek között ezermilliárd forinttal vágták le a büdzsé kiadási oldalát.
Ezermilliárd dollárra kívánja felduzzasztani a pénzügyi válságok megakadályozására szolgáló hitelkeretét a Nemzetközi Valutaalap (IMF), és szeretné, ha az ehhez szükséges 250 milliárd dolláros pótlólagos juttatásra már novemberig biztosítékokat kapna - mondta a szervezet vezérigazgatója a Financial Timesnak.
Eladási nyomás alá kerülhetnek a magyar befektetési eszközök, miután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU elhalasztotta a költségvetési felülvizsgálat lezárását, ragaszkodva ahhoz a véleményéhez, hogy a kormánynak át kell gondolnia javaslatait - írta internetes kiadásában a Financial Times.
Magyarország új miniszterelnöke rögtön a választási győzelme után meghirdette, hogy tilos lesz a devizában folyósítandó hitel. Az új gazdasági miniszter azóta már a rendeletet is közzétette: július 1-jétől csak forinthitel adható Magyarországon. A rendelkezés gyakorlatilag a svájci frankra vonatkozik, hiszen a devizahitelt szinte kizárólag ebben a valutában adták – írja a Tages Anzeiger című tekintélyes svájci napilap.
Új, elővigyázatossági hitelmegállapodást kötne a kormány a Nemzetközi Valutalappal (IMF) 2011-re - nyilatkozta az fn.hu-nak Szapáry György, a miniszterelnök főtanácsadója.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa jóváhagyta vasárnap a Görögországnak három év alatt nyújtandó 30 milliárd eurós készenléti hitelkeretet.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) enyhén módosíthatja lefelé Románia idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését, miután a legutóbbi statisztikák valamelyest gyengébbek a vártnál képest − jelentette ki Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének a vezetője kedden Bukarestben.
Szinte azonnali jólétet ígér a Fidesz, viszont ha ezt megvalósítaná, két hónap alatt csődközeli helyzetet állítana elő – mondta Bokros Lajos a 168 órának adott interjúban.
Nem kizárt, hogy a következő kormány már májusban vagy júniusban tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal a hitel visszafizetésének kedvezőbbé tételéről, de lehet, hogy a helyzet úgy alakul, hogy erre nem lesz szükség - mondta csütörtökön az InfoRádiónak Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere a Baross Gábor Társaság budapesti rendezvényén.
Megérkezett az IMF és az Európai Bizottság delegációjának egy része Budapestre szerdán, a szakértők február közepéig elvégzik a nemzetközi szervezetek által Magyarországnak nyújtott hitelcsomaggal kapcsolatos vállalások felülvizsgálatát – erősítette meg a Pénzügyminisztérium.
Viktor Janukovics felülvizsgálná Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött készenléti hitelmegállapodását. Újságíróknak azt mondta szerdán, hogy támogatja a bérek emelését, amit az IMF ellenez.
Magyarországnak már nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi támogatására – mondta a Financial Timesnak Oszkó Péter pénzügyminiszter. Az IMF magyarországi képviselője pedig felhívta a figyelmet, hogy nem volna elfogadható az államháztartási hiány jelentős emelését eredményező gazdaságpolitika a választások után.