Szeretettel Delhiből: Gazdatüntetések nehezítik az indiai kormány dolgát a választások előtt
Európa után Indiában is megmozdultak a gazdák, akik a kormánytól várnak segítséget ahhoz, hogy számukra elfogadható áron adhassák el, amit megtermeltek.
Európa után Indiában is megmozdultak a gazdák, akik a kormánytól várnak segítséget ahhoz, hogy számukra elfogadható áron adhassák el, amit megtermeltek.
Az indiai hatóságok legalább 35 ilyen esetről tudnak.
Több férfi a gyanú szerint csoportosan megerőszakolt egy utazási vlogger turistanőt Kelet-Indiában, az áldozat férjét pedig megverték. Három férfit letartóztattak az ügyben, négy másikat köröznek – írja a CNN.
India remekül zárta a negyedik negyedévet, és az optimista várakozásokat is felülmúlva növelte GDP-jét, megelőzve Kínát, amely az elmúlt évtizedekben játszotta a világgazdaság motorjának szerepét.
Az országban ugyanis állandó probléma, hogy akár egy órát is várni kell leszállás után.
Csak Indiából mintegy száz embert tévesztettek meg ilyen módon, de vannak az áldozatok között nepáliak és kubaiak is.
Csodával határos módon senki nem sérült meg.
Egy év alatt összekapta magát Gautam Adani cégcsoportja, a tulajdonos ismét közel áll hozzá, hogy Ázsia leggazdagabb embere legyen.
Narendra Modi rengeteg pénzzel támogatta és maga avatta fel az ajódhjai új Ráma-templomot, amely hindu szent helyen, ám egy harminc évvel ezelőtt lerombolt mecset helyén épült. A hindu nacionalista kormány politikája új vallási reneszánsz kialakulását segíti, ami a 200 milliós muszlim kisebbség elleni érzelmeket korbácsolhat fel az idei választások előtt.
Több mint egymillió követőjét verte át Poonam Pandey, 32 éves modell azzal, hogy a közösségi médiában elterjesztette a halálhírét. Egy nappal később aztán bejelentkezett, hogy életben van, az átverésre pedig azért volt szükség, hogy felhívja az emberek figyelmét a méhnyakrákra.
Indiában nem ez az első alkalom, hogy melléfognak.
A mesterséges intelligencia sem tévedhetetlen, és ez nemrégiben Indiában is bebizonyosodott. A jóléti programok kezelésével gyűlt meg a baja, és olyan személyeket nyilvánított halottá, akik amúgy nagyon jól vannak. Úgy tűnik, még a kormánytisztviselők is inkább a MI-nek hittek, mint a hús-vér embereknek.
Két diák intenzívre került, kettőt pedig még mindig keresnek a hatóságok.
Techet Péter a Die Presse számára írt vendégkommentárjában az orbáni szuverenitáselképzelést elemzi. Továbbra is téma Charles Michel lemondása és Orbán Viktor ideiglenes európai tanácsi elnökségének lehetősége. Az egyik legnevesebb német politológus szerint az Egyesült Államok már képtelen megbirkózni a nagy nemzetközi válságokkal, új világrend van kialakulóban. Ha így megy tovább, mármint szétesik Ukrajna ügyében a nyugati egység, a Nyugat hamarosan átadhatja Vlagyimir Putyinnak Európa kulcsait, írja a Daily Telegraph.
A nő egy üdülőhelyen egy szállodába jelentkezett be a fiával, de amikor kijelentkezett, már nem volt mellette a gyermek.
Öt indiai szövetségi államban tartottak választást, és a közvélemény-kutatások alapján a Kongresszus Párt jelentős előretörésben bízott, de ez elmaradt. A szövetségi szinten kormányzó hindu nacionalisták eredményei előrevetítik, hogy Nerandra Modi – Indiában példa nélküli módon – harmadszor is miniszterelnök lehessen.
A detonációban a diplomáciai képviselet személyzete nem sérült meg - közölték a helyi hatóságok.
Útjára engedték a francia hatóságok hétfő éjjel azt a repülőgépet, amely emberkereskedelem gyanúja miatt napokig Franciaországban vesztegelt. Az utasok közül 27-en Vatryban maradtak, ketten gyanúsítottként.
Kína a jövő évtized második felében átveheti az első helyet az Egyesült Államoktól, de mindkettőjüket megelőzi hosszú távon India. Magyarország az előrejelzési távlat végéig várhatóan megőrzi helyét a lista felső harmadában.
Indiában a tavaly eladott motorbicikliknek már 4 százaléka elektromos volt a 2021-es 1 százalékkal szemben.