Isztambulban több mint 50 embert tartóztattak le a betiltott Pride felvonulás előtt
A városi ügyvédi kamara szerint az embereket „önkényes, igazságtalan és törvénytelen fogva tartással fosztották meg szabadságuktól”.
A városi ügyvédi kamara szerint az embereket „önkényes, igazságtalan és törvénytelen fogva tartással fosztották meg szabadságuktól”.
Pénteken – hároméves szünet után – újra közvetlenül találkoznak a háborúban álló Ukrajna és Oroszország képviselői. Az isztambuli tárgyalások szintje ugyanakkor sokkal alacsonyabb, mint azt a megtámadott Ukrajna vagy a párbeszédet kezdeményező USA szorgalmazta: nem az államfők találkoztak, hanem miniszterek és miniszterhelyettesek. Félő, hogy a tárgyalásokat Moszkva időhúzásra akarja felhasználni, hogy közben újabb szankciók nélkül folytathassa agresszióját. Trump amerikai elnök szerint semmi sem történik, amíg ő nem találkozik orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal.
Szerinte az egyetlen mód az áttörésre közvetlenül Trump és Putyin között lehetséges.
Ukrán források szerint várhatóan csütörtök helyett csak pénteken újítják fel Isztambulban a több mint három éve megszakadt ukrán–orosz tárgyalásokat a lehetséges tűzszünetről, illetve a 2022 februárja tartó konfliktus végleges lezárásáról. A késés oka, hogy az ukrán várakozásokkal ellentétben nem jelent meg a török metropoliszban Vlagyimir Putyin orosz államfő, és emiatt a Törökországban tartózkodó Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csak délután jelölte ki a Kijevet képviselő politikusokat.
Az ukrán elnök szerint pontosan tudják, hogy ki hozza a döntéseket orosz oldalon, és ennek megfelelően fognak cselekedni.
Korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök nyilatkozott arról, hogy tárgyalások színhelye a legnépesebb török nagyváros lenne. Erdogan kijelentette: a siker első feltétele a tűzszünet.
A török hatóságok kérvényezték az X-től a korlátozást.
A hatóságok már a délelőtti órákban lezárták a városközpontot.
Szerdán 6,2-es erősségű földrengés volt a török városban és a környékén.
A bemondó láthatóan megijedt.
A rengések Isztambul környékén pattantak ki. Károkról, áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
A polgármestert képviselő ügyvédek jelezték, hogy várhatóan fellebbeznek a döntés ellen.
Az oroszok ismét Szergej Lavrov külügyminisztert küldik.
Ezzel sikerült megakadályozniuk, hogy Erdogan török elnök kormánybiztost nevezzen ki a főváros élére.
Ekrem Imamoglut, Recep Tayyip Erdogan államfő legfőbb riválisát szerdán, néhány nappal az ellenzék elnökjelöltről döntő előválasztása előtt vették őrizetbe.
Szombaton több török nagyvárosban is összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel, miközben Ekrem Imamoglut öt órán át hallgatták ki a bíróságon.
Törökország 3–1-re győzött a Nemzetek Ligája-osztályozó isztambuli odavágóján.
A tüntetéseket is felfüggesztették Isztambulban a „közrend fenntartása érdekében”.
A hamisított italt 63 helyen árulták, a hatóságok bezárták mindet.
Orosháza magasságában fordult vissza a repülőgép, végül Ferihegyen ért földet.