Az MSZP és a Jobbik fej-fej mellett a Szonda Ipsosnál
Az MDF három százalékon áll, a Jobbik legalább nyolc százalékkal számolhat - derül ki az MR1-Kossuth Rádió közvélemény-kutatásából. Az élen a Fidesz áll, s az LMP is bejuthat.
Az MDF három százalékon áll, a Jobbik legalább nyolc százalékkal számolhat - derül ki az MR1-Kossuth Rádió közvélemény-kutatásából. Az élen a Fidesz áll, s az LMP is bejuthat.
Mostanra egyre kitapinthatóbb, hogy a kampány kulcsmotívuma az a pozicionálási küzdelem, mely sajátos háromszögbe rendezi a Fideszt, a Jobbikot és az MSZP-t. A Fidesz az MSZP és a Jobbik, a szocialista párt a Fidesz és a Jobbik, a Jobbik pedig az MSZP és a Fidesz közé igyekszik egyenlőségjelet tenni. A Fidesznek a Jobbikkal folytatott első pengeváltások után döntenie kell: vagy vállalkozik a nyílt küzdelemre, vagy vállalja a kockázatkerülés kockázatait.
Szanyi Tibor szocialista politikus reméli, hogy sikerül megtartania mandátumát Budapest 13. kerületében. Szerinte a politikai apátia a Jobbik, a magas választási részvétel a demokratikus pártok malmára hajtja a vizet.
A Fidesz színeiben szerzett mandátumot, de már nem tagja a pártnak az a kunhegyesi önkormányzati képviselő, aki megütött egy szocialista párttagot a településen vasárnap. Az MSZP előzőleg jobbikosnak nevezte a verekedő Dienes Attilát, a Jobbik szóvivője, Dúró Dóra azonban arról tájékoztatott: nem jobbikos, hanem fideszes képviselő emelt kezet a szocialista aktivistára.
A Fidesz és a Jobbik támogatottsága is nőtt március második hetében, míg az MSZP népszerűsége nem változott a Nézőpont Intézet friss felmérése szerint.
A környezetvédelem ma már nem hiányzik egyik párt programjából sem, de kérdés, hogy az élhetőbb környezet, a fenntartható fejlődés és a fejlődő zöldipar jól csengő fogalma mit jelent majd a gyakorlatban. Melyik párttól mit várhatunk? Programajánló.
Jobb lenne, ha Mesterházy Attila olvasná az újságokat, azokból megtudhatná, milyen kegyetlen szócsatákat vív a Fidesz és a Jobbik – a legújabb felmérések szerint a Jobbik most már a legnagyobb ellenzéki párt szavazóbázisából csipeget, mégpedig nem is keveset. A szocik, már csak a szavazóbázis kiszélesítése okán is, együttműködést ajánlhatnának a Fidesznek.
Számháború nélkül is kijelenthető, hogy valódi tömegek egyértelműen a Fidesz és a Jobbik rendezvényére voltak kíváncsiak. Már az „előénekesek” jelezték, hogy a nap a szemet szúró különbségekről fog szólni - írja Török Gábor a blogján.
Több ezer fő vett részt hétfő délután a budapesti Hősök terén a Magyar Igazság és Élet Pártja március 15-i ünnepi rendezvényén. A fő szónok ezúttal is Csurka István volt, aki beszédében egyebek mellett a Jobbikot ekézte, s hitet tett a Fidesz mellett.
A Jobbik március 15-i nagygyűlését hallgató emberek a Szent István tértől az Andrássy út elejéig állnak, főként fiatalok, jobbikos és árpádsávos zászlóval - több ezren lehetnek. Kisebb csoportokban zöld katonai gyakorló egyenruhát viselő emberek álldogálnak, akiknek a zubbonyára Nemzeti Őrsereg-feliratú kitűző van kitéve. A tömegben Magyar Gárdistákat is látni, illetve a rohamrendőrök ruhájához hasonló, Csendőrség feliratú ruhában is vannak tucatnyian. A Deák tér környékén több száz rendőr áll készenlétben.
Máris fel van adva a lecke Vona Gábornak: vagy eltávolítja a pártról, és lemondatja a képviselőségről és a Barikád főszerkesztői posztjáról Pörzse Sándort, vagy pedig eltűri, hogy az egész pártot, mint a legszennyesebb ideológia terjesztőjét megbélyegezzék.
A Jobbikból nemrég kizárták vámospércsi alapszervezet elnökségi tagját, mert a pártba való belépésekor eltitkolta büntetett előéletét. Múltját a kampányidőszak kellős közepén a Magyar Nemzet leplezte le: a férfi nagy összegű életbiztosítás reményében megölte feleségét. A hvg.hu - periratok és korabeli sajtótudósítások alapján – rekonstruálta a bűnügyet, melyről főszereplője azt állította: ártatlan, baleset történt.
A Jobbik már nem az a párt, aminek látszik – állítja Magyar Hírlapnak adott interjújában Nagy Ervin, a radikális párt egyik alapítója, aki 2007-ben hagyta ott a szervezetet. Szerinte a párt körül mára megjelentek a kétes vállalkozók és politikai kalandorok, a Magyar Gárda pedig kontrollálhatatlanná vált.
Mind a 176 országgyűlési egyéni választókerületben jelöltet tudott állítani a Jobbik, a párt 176. jelöltjét csütörtök este vette nyilvántartásba a főváros 7. számú egyéni választókerületi választási bizottsága.
A Jobbik szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal a "magyar demokrácia szégyene lett, közönséges pártcélokra használják, különösen a Jobbik ellen", ezért a radikális párt szerint szükséges feloszlatása és a vezetők elszámoltatása. A Jobbik a titkosszolgálati eszközöket elsősorban a szervezett gazdasági bűnözés felkutatására, az elrabolt nemzeti vagyon útjának felderítésére használná - közölte a párt.
Rágalmazás vétsége miatt indult eljárás Egyed Zsolt ellen, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1-es számú egyéni választókerületben indul a Jobbik képviselőjelöltjeként. Az érintett szerint a magánvádlók vissza fogják vonni feljelentésüket.
Újabban a választási-közéleti diskurzusban egy rendkívül negatív, a magyar demokrácia és parlamentarizmus szempontjából kontraproduktív irányzat nyert teret: nevezetesen annak hangoztatása, hogy a Jobbik előretörését azzal lehet megakadályozni, hogy ha nem „pazaroljuk” el szavazatunkat a kis pártokra. Nem árt, ha tisztában vagyunk az ilyenfajta kijelentések valódi tartalmával és cáfolhatóságával.
Politikusneveldeként is működnek az egyetemi hallgatói önkormányzatok, amelyek újabban főleg a Jobbiknak jelentenek utánpótlást.
Kisgergely András személyében a Jobbik egy olyan kezdő politikust kíván a parlamentbe delegálni, aki büszkén vállalja, hogy aktív résztvevője volt az MTV-székház elleni ostromnak - írja hétfői számában a Népszabadság.
Március 6-án, a zsúfolásig megtelt ózdi szinházteremben, közel nyolcszáz ember előtt tartott lakossági fórumot Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Kisgergely András, országgyűlési képviselőjelölt. Vona Gábor részletesen szólt a Jobbik programjáról, és megismételte álláspontját: „az ország alapvető problémája az, hogy az elmúlt húsz évben szétverték az emberek nemzettudatát".