3 milliárd adóforintba kerülhet, hogy a kormány „értékmegőrzi” a Nemzeti Sportot
A fideszes, alapítványi médiabirodalomból állami tulajdonba és kormányzati tulajdonosi joggyakorlás alá került a sportújság.
A fideszes, alapítványi médiabirodalomból állami tulajdonba és kormányzati tulajdonosi joggyakorlás alá került a sportújság.
Harmadára csökkent az állami reklámköltés a tavaszi parlamenti választás után, de az eloszlása semmivel sem lett demokratikusabb: több mint 80 százaléka kormányközeli médiumokhoz került.
Az Európai Bizottság javaslatot nyújtott be a média függetlenségével kapcsolatban. Ha a javaslatot elfogadják, új, európai médiahatóság fogja felügyelni a sajtószabadságot, és új szabályok védik majd a közmédia függetlenségét, de lesznek szabályok a szerkesztőségek befolyásolása, a túl egysíkú tulajdonosi struktúrák és az újságírók lehallgatása ellen is.
Orbán Viktor bizalmasa, Liszkay annak idején azután lett a Mediaworks igazgatója, hogy megszüntették a Népszabadságot.
A Nemzeti Sport önálló cége azonban továbbra is a KESMA-hoz tartozó Mediaworks tulajdona marad.
A Világgazdaság egykor tüske volt a hatalom szemében, a Figyelő pedig mindent látott, ami 1956 után történt. Vince Mátyás, a Világgazdaság korábbi rovatvezetője, a HVG későbbi alapítója emlékezik meg a most bezárt lapokról.
A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány irányító vállalata, a Mediaworks vezetői szerdán bejelentették: megszüntetik a Figyelő és a Világgazdaság nyomtatott verzióját, az újságírók az alapítvány több lapjának gazdasági tartalmait állíthatják elő a jövőben.
Egymás után húzzák le a rolót kormányközeli újság- és tévés szerkesztőségek, tanúbizonyságát adva, hogy már korábban sem a piaci igény indokolta a létezésüket.
Csökken az állami költés a médiában, így azokat a termékeket, amelyek az amúgy torz piacon még az átlagosnál is rosszabbul muzsikálnak, nem feltétlenül áll érdekében finanszírozni a NER-elitnek, elsősorban Mészáros Lőrincnek. Ezzel magyarázható a Pesti TV dicstelen vége, de vannak még olyan kormánypárti médiatermékek, amelyek a közeljövőben hasonló sorsra juthatnak.
Ilyen a függetlenség és önállóság a kormánysajtóban.
Legfeljebb a külföldi kritikusoknak szólhat az a gesztus, hogy elvétve egy-két ellenzéki politikus is szót kaphatott az MTVA-ban. A hatalomnak még a negyedik kétharmad sem adott akkora önbizalmat, hogy a tízezer ember által sem hallgatott Tilos Rádió frekvenciáját meghosszabbítsák.
Tavaly tavasszal indították a lapot kifejezetten olyan településeken, ahol az ellenzék adja a polgármestert.
A magyarországi médiaviszonyok bemutatásának szentelt cikket a tekintélyes brit lap, ebből a külföldi olvasók megtudhatják, miért lejt a pálya a Fidesznek a választások előtt a tömegtájékoztatásban is.
A médiahatóság új elnöke arról beszélt, hogy a média függetlensége önmaga által gyártott mítosz, az újságíró szükségszerűen elfogult.
A fővárosi közműcég vezetője rágalmazási pert indított a Metropol és az Origo ellen a róla írt lejárató cikkek miatt, ehhez ki kell deríteni, kik írták a cikkeket, és kik jelentették meg őket. Mártha Imre sajtóhelyreigazítási pereket is indít, és feljelentést tesz személyes adattal való visszaélés miatt.
Az RTL a törvényeknek megfelelően ingyen is leadja a jelöltek reklámjait, több online portál viszont pénzért sem. A HVG-ben és a hvg.hu-n lesz lehetősége a jelölteknek kampányhirdetést közzétenni.
Teljes pályás lejárató kampányt folytat az egyesített budapesti közműcég jelenlegi, az MVM Magyar Villamos Művek volt vezére, Mártha Imre ellen a fideszes és az állami média. Mártha szerint ennek során manipulált fotókat és hazugságokat alkalmaznak – az tény, hogy nem szegény ember, de mint mondta, vagyonát évtizedek alatt szerezte, a versenyszférában is. A közművállalat képes lesz kezelni az elszállt költségeket, a paksi bővítést újra kellene gondolni, mielőtt nagy baj lesz. Interjú.
Vége az Éjjeli Mesék című műsornak.