Rengeteg szerződést kötöttek az építőiparban, már csak az a kérdés, ki fog dolgozni
Április végéig 79%-kal több szerződés született az építőiparban, mint egy évvel ezelőtt – közölte a KSH.
Április végéig 79%-kal több szerződés született az építőiparban, mint egy évvel ezelőtt – közölte a KSH.
A kvarcóra ára számít, amikor azt kalkulálják, mennyi az infláció, a lakásoké nem. Mutatjuk, hogyan számolják ki a statisztikusok, mennyivel drágul az élet az országban.
„Feljelentették” Botka Lászlót, hogy már megint migránssimogató akcióba kezdett Szegeden. Botka szerint nem az önkormányzat, hanem a kormány szervezete, a Központi Statisztikai Hivatal programjának része az óvódákban dolgozók érzékenyítő tréningje.
A lakossági fogyasztás tavalyi növekedése sokaknak elsősorban az üdülésre és az utazásra, valamint a vendéglátóipari szolgáltatások némiképp gyakoribb igénybevételére adott lehetőséget. HVG-ténytár.
Egy átlagos magyar fogyasztó 82,9 ezer forintot költött el havonta 2017-ben, ami reálértéken 5,1 százalékkal több, mint a 2016-os érték. A legtöbbet a rezsi és az étel viszi el, a többletköltés elsősorban szórakozásra és okostelefonokra ment.
Javult a materiális javakat nélkülözők aránya az unióban, mely 2012 óta 9,9 százalékról 6,7-re csökkent, azaz 33 millióan élnek mélyszegénységben. Magyarország pozíciója viszont még mindig ugyanaz, a sereghajtók között áll.
A KSH szerint tavaly így is több mint 25 ezren vándoroltak ki.
Megint nagyot nőtt az ágazat, de szorít az idő a lakásépítéseknél.
A nemrég megjelent tanulmány szerzői maguk is azt gondolják, hogy némileg felülbecsülhetik a romák létszámát, de a kutatást a korábban is alkalmazott módszertan szerint végezték.
A rendszerváltás óta még egyszer sem csökkent olyan nagy mértékben Magyarország lélekszáma, mint tavaly, amikor 59 ezer fővel apadt – derül ki a KSH februári gyorsjelentéséből.
Nagyot csökkent a természetes fogyás, de csak azért, mert tavaly már januárban is influenzajárvány volt.
Kétszámjegyű növekedést mértek a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakáiban és az árbevételben is.
A havi bruttó átlagkereset 310 800 forint volt januárban.
Azt is kibírta az iparunk, hogy az autógyáraknak nem indult kiemelkedően jól az év.
A Testről és lélekről Oscar-jelölése kapcsán a mellékelt infografikával rukkoltak elő.
Továbbra is négy százalék alatti a munkanélküliség Magyarországon.
A születések száma tavaly 1,6 százalékkal elmaradt a 2016-ostól, a halálozásoké pedig 3,7 százalékkal nőtt. Ennek következtében a természetes fogyás 40 100 fő volt, 6110-zel több, mint egy évvel korábban.
Több mint 6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom tavaly decemberben 2016 utolsó hónapjához képest.
Megihlette a Valentin-nap a Központi Statisztikai Hivatalt, szép illusztrációt készítettek a házasságok számáról. Összeadni viszont elfelejtették a hónapokat.
Az elmúlt huszonöt évben csak egyszer nőttek nagyobbat a reálkeresetek a KSH szerint, mint 2017-ben. A magyarok nettó átlagkeresete 197 500 forint volt tavaly.