#Kulka János



Kulka:
 

Kulka: "ez a rettenetes épület nem fog hiányozni"

A társulat, az öltöztetőnője és a büfések hiányozni fognak Kulka Jánosnak a Nemzeti Színházból, annak viszont kifejezetten örül, hogy nem kell kijárnia "abba a rettenetes épületbe" – mondta a színművész a Nők Lapja Cafénak adott interjújában.

hvg.hu hvg.hu

Kulka:
 

Kulka: "leköptem a laptopomat"

Egy mesterségesen felépített, akarnokságon alapuló rendszer úgy dőlhet össze egy pöccintésre, akár a dominósor, ezért az értelmiségnek érdemes hallatnia a hangját – többek között erről beszél Kulka János a Szabad földnek adott interjújában. A színművész azt is elmondta: Vidnyánszky Attilától békében vált el.

hvg.hu hvg.hu

Kulka nyílt levele Kerényi Imrének:
 

Kulka nyílt levele Kerényi Imrének: "Helyetted szégyellem magam, Imre"

"Magyar állampolgárként és a Nemzeti Színház társulatának egykori tagjaként visszautasítom Kerényi Imre szavait, melyekkel a Nemzeti Színház elmúlt éveit minősíti" – írja a nemrégiben a Katona József Színházhoz igazolt színművész, Kulka János nyílt levelében a kormánybiztosnak. A művész kijelentette: a Nemzeti Színházban a következő évadra átvinni tervezett Sirályban nem lép színpadra.

hvg.hu hvg.hu

Kulka kedden ír alá a Katonában
 

Kulka kedden ír alá a Katonában

Kulka János úgy érzi, hogy egy régi álma teljesül: a budapesti Katona József Színház színészeként lép fel 2013 őszétől, miután otthagyja a Nemzetit.

hvg.hu hvg.hu




Kulka János vállalta a népellenség szerepét
 

Kulka János vállalta a népellenség szerepét

Szeretjük a népellenségeket, mostanában bővelkedünk is összeesküvőkben. A műfajjal már a nagy drámaírómester Ibsen is foglalkozott, az ő darabjával készül a Katona József Színház. Az aktuálpolitikai áthallásokban gazdag előadás próbáján jártunk, ahol a Nemzeti Színházból hamarosan távozó Kulka János vendégszereplése emeli magasra a tétet.

P.D. P.D.

Kerényi:
 

Kerényi: "Ide a bökőt, hogy Alföldi Róbert kap egy színházat"

A magyar kulturális élet helyzetéről folyt vita pénteken az ATV Csatt! című műsorában. Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott többek között arról beszélt, hogy a balliberális oldalnak meg kell barátkoznia azzal, hogy hét szűk esztendő következik számukra a kultúrpolitikában. Állítása szerint ő már nem akar színházat vezetni, abban viszont biztos, hogy Alföldi Róbert kap egy teátrumot.

hvg.hu hvg.hu



Ízekre szedjük az ötvenes magyar férfiakat
 

Ízekre szedjük az ötvenes magyar férfiakat

Az 52 éves Sean Pennről gladiátorszerű képek jelentek meg minap egy bulvárlapban. Vettük a bátorságot, hogy megnézzük, nálunk hogy festenek a férfiak ötven felett. Schiffer Miklós pedig megmondta, hogy kellene. Seregszemle.

LA LA



Tökéletes vasárnapi menü Kulka Jánostól – recept
 

Tökéletes vasárnapi menü Kulka Jánostól – recept

Színtiszta plágium, amire ezen a hét végén készülünk. Hamlettől, Esőembertől Mágenheim doktortól csenjük az écákat a fazékba. Bőven lesznek tettestársaink, akik előbb-utóbb követnek a bűnbe a héten megjelent Kulka szakácskönyv nyomán.

Gy.Zs. Gy.Zs.


„Amíg nem lesz új kormánya Magyarországnak” - Kulka János-interjú
 

„Amíg nem lesz új kormánya Magyarországnak” - Kulka János-interjú

Három „nem tetszik a rendszer”-jegyében zajló millás rendezvénnyel a háta mögött Kulka János egyesek szemében hős, mások legyurcsányistázzák és felhánytorgatják, hogy egy színész miért politizál. Ő civil véleménynyilvánításról beszél, és arról, hogy érdemes higgadtan szemlélni, mi történik az országban. Interjú.

László Éva Lilla László Éva Lilla