Élet a halál után: bemutatták a teljesen új Ford Mondeót
A Mondeo új generációja igen ígéretesnek tűnik, de van vele egy komolyabb probléma.
A Mondeo új generációja igen ígéretesnek tűnik, de van vele egy komolyabb probléma.
61 éves mélypontra süllyedt a gyerekszületési mutató a világ legnépesebb országában, ahol ez immár komoly gazdasági problémának számít, holott korábban a kötelező egyke kísérte a gazdasági reformot. Peking újra a nagy család híve lett: három gyerek az új modell az 1,4 milliárd lakosú országban.
Kína az olimpiai falu éttermében is igyekszik minimálisra csökkenteni a kontaktusok számát, ezért robotizálta az ételek készítését és felszolgálását.
Kína az eredetileg vállalt 50 éves időszak feléig tűrte el Hongkongban az egy ország, két rendszer elvet, aminek felszámolásával szemben a helyi ellenzék és a külvilág is eszköztelen volt.
Az első omikronos kínai pozitív teszt után 2430 embert megvizsgáltak és lezárták a fertőzött lakását, valamint munkahelyét.
Peking újra tiltakozott az Iránnal szembeni egyoldalú amerikai szankciók ellen, miközben megkezdte negyedszázadra szóló együttműködését Teheránnal - közölte a kínai külügyminisztérium szombaton.
A titkosszolgálatok szerint „aktívan szabotálta” a munkát a Kínai Kommunista Párt embere.
„A magyar miniszterelnök az illiberális demokrácia hírnökeként az utóbbi 10 évben egy sor külpolitikai kezdeményezéssel rukkolt elő Oroszország és Kína, sőt legutóbb Kazahsztán oldalán – Brüsszel ellenében”. Erre figyelmeztet a lap vezércikkében Sylvie Kauffmann volt főszerkesztő.
A tudósok a kínai Csang'o-5 holdszonda által rögzített adatokat vizsgálták, ami egy nagyobb kőzetet elemzett a Hold felszínén.
Peking "zéró korona politikát" vezet be a téli olimpia idejére, hogy minél kisebb legyen a megfertőződés esélye.
Erről nyilatkozott a brüsszeli Politicónak az a tajvani diplomata, aki Vilniusban a képviseletet vezeti. Tajvan 200 millió dolláros alapot hozott létre, amelyből beruházásokat finanszíroznak a balti államban. Tajvan fejlesztési minisztere kedden tárgyal a chipgyártásról Litvánia gazdasági miniszterével.
Így jellemzi a Pekinghez közeli nagy kikötőváros küzdelmét az omikron ellen a Global Times, amely hangsúlyozza: annál is nagyobb figyelem kíséri ezt a kínai fővárosban, mert február elején kezdődik a Holdújév, és akkor rendezik meg a téli olimpiát is.
Mindössze hetekkel a Kína fővárosában tartandó téli olimpia megnyitója előtt a vírus az ország északi kikötővárosából, Tiencsinből átterjedt a szárazföldön beljebb található Honan-tartományba.
December elején kiszivárgott egy olyan dokumentum, amely a TikTok belső rendszerének működését leplezte le, az ebből kitűnő működési elv szerint a TikTok még az eddig ismerteknél is nagyobb hatékonysággal láncolja magához a felhasználókat.
A sofőr és utasa hatalmas szerencsével megúszta.
A Taj-tó alatti átkelő majdnem 11 kilométeres, hat sávon haladhatnak rajta a személyautók.
Kétévi munka után tárultak a régészek szemei elé a 3000 éves temető maradványai.
A robotkar 47 perc alatt választotta le, forgatta meg, majd csatlakoztatta újra a Tiencsou-2 teherűrhajót.
Kína több mint 40 űreszköz-fellövést tervez 2022-re, és az év végéig be akarja fejezni a Föld körül keringő űrállomása, a Tienkung (Mennyei Palota) építését.
Bár nyíltan nem mondták ki, de az egyezmény megkötését a térségben egyre agresszívebben kommunikáló Kína indokolta.