Lakner: ezen a szürke reggelen Orbán bejelentette a centrális erőtér bukását
Az ellenzék számára van esély – állapítja meg a politikai elemző abból, ahogy a Fidesz a hódmezővásárhelyi vereségre reagál.
Az ellenzék számára van esély – állapítja meg a politikai elemző abból, ahogy a Fidesz a hódmezővásárhelyi vereségre reagál.
Előtte nincs akadály, mondta, majd bement a bezárt ajtón keresztül a budaörsi kollégiumba - elevenítette fel a történetet Fodor Gábor volt fideszes poltiikus az RTL Klub házon kívül című műsorában. Volt még pár hasonló csemege a műsorban.
Az olimpiaellenes népszavazási kezdeményezéssel berobbanó Momentum Mozgalom jövőjéről írt a HVG.
Fejlesztések történnek a 168 Óránál, és a politikai elemzőből főszerkesztő-helyettessé váló Lakner Zoltán szerint a tulajdonos világnézetétől függetlenül tud működni az általa is vezetett szerkesztőség.
Jolsvai András, aki 1997 óta töltötte be ezt a posztot, felmondott.
Orbán ma már nem túlélésért küzd Brüsszelben, hanem szövetségeseket toboroz, a Jobbik keresi a váltópárti pozíciót, a baloldali ellenzékkel meg nem az a kérdés, mi lesz 2018-ban, hanem mi lesz bármikor. Lakner Zoltán szerint nem túlzás, hogy a 2018-as választások eldőlhetnek október 2-án. Interjú.
Túl vagyunk Füreden és Kötcsén, hétfőn Orbán-beszéddel kezd az országgyűlés, három hét van a népszavazásig. Hétfő reggeli interjúnkban Lakner Zoltán politológus mondja el, mire kell számítani, hol lát ő már lejátszott meccseket, és hol játszanak most le évekre szóló partikat. Azt, hogy mit gondol a baloldali ellenzékről, már most eláruljuk.
A nemzeti együttműködés rendszerének korlátolt alkatrésze Tarós István Lakner Zoltán politológus szerint. Lakner szerint a főpolgármester meg fog bántódni azokon a sorokon, amikkel a politológus reagált a reggeli Vitézy elleni kirohanására.
Lakner Zoltán politológus szerint már évek óta nincs érdemi kormányzás, csak kampányok vannak, ráadásul a Fidesznek nem is áll érdekében megreformálni a jelenlegi egészségügyi rendszert.
Lakner Zoltán szerint a Fidesz elhitte saját fikcióját a szabadságharcról, és most ebbe bukhat. Szerinte meglepő, hogy a kormány meg sem próbál a tüntetőkkel beszélni, és valamilyen valódi engedménnyel leszerelni őket. Somogyi Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az MSZP 300 forintba bukott bele, a Fidesz pedig 700 forint miatt került veszélybe, százmilliárdok ellopása viszont büntetlenül marad. Török Gábor azt firtatta, vajon van-e jó választása Orbán Viktornak ebben a helyzetben.
"Az óriási csatazaj közepette minden marad, ahogy volt" – értékelte az EP-választásokat Lakner Zoltán. A politikai elemző szerint Orbán nem fog megijedni Gyurcsány sikerétől, az LMP a jövő váltópártjától igen messze van, a Jobbik pedig úgy beszél saját váltópártságáról, hogy 850 ezer szavazat választja el a Fidesztől.
A kapujában állunk annak, hogy lengyel típusú pártrendszer jöjjön létre Magyarországon – véli Lakner Zoltán politológus, aki a Facebookon arról is ír a vasárnapi választások után, hogy a régi balliberális tábor egyszerűen eltűnt, és azok az erőfeszítések, melyek a 2006-os tábor visszaállítására irányultak, értelmetlenek és kontraproduktívak voltak.
A Fidesz sikertörténetének okai: a centralizált, hatékony döntéshozatal, a választókerületekre épülő pártstruktúra és a belső viták ellenére fennmaradó külső egység – hangzott el egy konferencián, ahol a magyar pártok esélyeit latolgatták elemzők. Megvan az elvi lehetőség a Jobbik-szavazótábor további bővítésére, és a Bajnai-féle pártszövetség létrejötte "kinyírta az LMP-t" – mondták politológusok.
Van igény az ellenzéki összefogásra, de az egyes szereplők még ódzkodnak tőle - mondta Lakner Zoltán politológus a demokratikus ellenzék Fidesz elleni esélyeiről a Magyar Narancsnak adott interjújában.
Az "újraelosztás valódi haszonélvezői nem a szabolcsi szegények, hanem Demján Sándor és Széles Gábor" - közölte Korózs Lajos MSZP-s képviselő a Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter által vezetett József Attila Alapítvány konferenciáján, amely társadalompolitikával foglalkozott.
Az, hogy a köztársasági elnök „nem távozik nagy sebességgel”, mind az államfői intézmény, mind az őt jelölők megítélését rontja – mondta Lakner Zoltán politológus a hvg.hu-nak. Krekó Péter, a Political Capital kutatási igazgatója szerint ugyanakkor érthető a megfontoltság, mert egy távozó politikus utolsó beszédére mindenki emlékezni fog, azt jól elő kell készíteni.
A szocialisták választmánya ezen a héten dönt arról, hogy mikor, milyen kérdésekben írják ki a pártszavazást. Lakner Zoltán és Kiszelly Zoltán politológus a Klubrádióban beszélt az MSZP jövőjéről.
Tavaszra születhet meg a szegénység visszaszorítását célzó nemzeti reformprogram - mondta Lakner Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főtanácsadója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője egy regionális szociálpolitikai konferencián szerdán Győrben.